Az ötvenhatban aranyat nyert magyar vízilabda-válogatottról lehet egy jó sportfilmet forgatni, minden adott hozzá. Az ötvenhatos magyar forradalomról lehet jó történelmi filmet készíteni, ahhoz is minden rendelkezésre áll. Egy forradalomban egymásra találó szerelmes pár meg aztán végképp alkalmas egy jó romantikus drámához, bár ez utóbbinak már-már közhelyes alapfelállásán könnyen el is lehet csúszni akár. Viszont ha ezt a hármat mind összegyúrjuk, és van még egy halom pénzünk, kapcsolataink, meg csomó jó szakemberünk és színészünk a megvalósításra, akkor iszonyatosan bénának kell lennünk, hogy rossz filmet csináljunk.
Andy Vajnának ez utóbbiakból minimum három a rendelkezésére állt, így a Szabadság, szerelem nem is lett rossz film.
Egy hazai közönségfilmnél ugye már az hatalmas szó, ha azt mondhatjuk, nézhetõ, ha pedig bármelyik ezen túlmegy, az már igazán figyelemre méltó teljesítmény. Ehhez képest Vajna ötvenhatos filmje nem csak, hogy nézhetõ, de ha Gesztesi Károly nem bukkanna fel negyedóránként egy-egy képkocka erejéig, néha szinte már azt is elfelejthetnénk, hogy magyar filmet nézünk.
Ami a történelmi hûséget illeti orbitális tévedések nincsenek benne, de ennek megítélését hagyjuk a történészekre, annyi éppen elég, hogy van Magyarország, ötvenhat, forradalom, a fõszereplõk a legfontosabb eseményeknek mind részesei, vannak fiktív vízilabdázók és valóban megtörtént magyar-orosz meccs a melbourne-i olimpián. Mindez felturbózva egy csokor profin kivitelezett akció- és tömegjelenettel, robbantásokkal, fegyverropogással, víz alatti felvételekkel, olyan színvonalon, amilyet magyar filmben még nem láthattunk.
A történetvezetés legalább annyira Hollywood-barát, mint a látvány: a fõhõs, a magyar válogatott legfontosabb játékosa beleszeret a forradalmár lányba, rajta keresztül belekeveredik a budapesti forradalmi eseményekbe, a szerelemtõl és a borzalmak láttán összezavarodik, értékrendje kezd megváltozni, szakít csapatával, megy a dráma, hogy forradalom és szerelem vagy olimpia, aztán mégis kiutazik Ausztráliába, és történelmi vízilabda meccset játszik mit ad Isten, pont az oroszokkal. Az élet a legjobb forgatókönyvíró, mondanánk, ha nem tudnánk, hogy a fele mese és hogy a világhírû, egyébként magyar származású amerikai
Joe Eszterhas keze is benne van a dologban. De tudjuk, így nem mondjuk, fõleg, hogy az élet és Eszterhas koprodukciója nem lett tökéletes. Bár, lehetséges, hogy ez ügyben a
zeneszerzõt, Vajnát és
Goda Krisztina rendezõt is számon kellene kérni, ugyanis a Szabadság, szerelemben gyakorlatilag minden második jelenetet csúcsrajárattak, így aztán sajnos nem hogy elmarad a megrázó erejû végkifejlet, hanem szinte már-már laposnak érezzük a befejezést.
Ha nem voltak szívbajosak Vajnáék csonkolt emberi végtagokat, szétrobbanó húsú és fröcskölõ vérû forradalmárokat mutatni félidõben, akkor talán a végén látnunk kellett volna
Fenyõ Iván bánatos képe mellett
Dobó Kata kivégzését is (jaj, bocs!), vagy valami. Már csak a hatás kedvéért.
Apropó Dobó Kata és Fenyõ Iván! El kell árulni, az igazán jó színészek hiányoztak Vajna készletébõl, már ami a fõszerepeket illeti. Egyikõjük sem tudott igazán meggyõzõ alakítást nyújtani, Dobó Kata a végére már egészen belejött, Fenyõ Ivánnak ez kevésbé sikerült a majdnem két óra alatt. A mellékszereplõket azonban már nem érheti panasz, a jófej, de szigorú edzõ szerepében ordibáló
Gesztesi Károly, a nagy dumás, laza nõcsábász pólós
Csányi Sándor, a fõhõs nagyapját alakító
Jordán Tamás hozzák a kötelezõt, hibátlanul játszanak, ám a film legemlékezetesebb alakítása azonban vitathatatlanul
Haumann Péteré, aki az ávós "Feri bácsi" szerepében csuklóból játszik le mindenkit a vászonról.
A magyar filmgyártás mostantól fogva tényleg sokat köszönhet Andy Vajnának. Végre van egy normális, nézhetõ, nem teljesen gagyi magyar akciófilmünk, amit ráadásul még történelmi film címen is el lehet adni, még ha erõsen hollywoodizált és néhol kissé túlzóan érzelmes is.
Ez pedig nem csak a filmgyártásnak, de úgy összességében az egész országnak jót tesz. Egészen biztos ugyanis, hogy Vajna filmje sokkal többekhez fogja közel hozni az ötvenhatos forradalmat, mint a magyar közjogi méltóságok halál unalmas, sablonos megemlékezõ beszédei, melyekbõl pont az ünnepnapra lett a legtöbbeknek teljesen elegük.
Kovács M. Norbert
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!