Hosszú nap után mászok a buszmegállóhoz, délután 5-kor még 34 C volt, mint olvastam, most itt a délutáni hõségbe ájult város... Szeged. Árnyék sehol, csak néhány folt az aszfalton, a hatalmas foghíj-telek ecetfája alatt. Két hajdani népmûvelõ (már szakmájuk megjelölése is korszerûtlen!) beszélget. Meg sem állok, mert a busz, meg holnap hajnalos leszek, szóval csak araszolok elõre, de azok megszólítanak. Mondok valamit, hogy nem erre lakok, csak áthaladóban és most is igavonó rabszolgaként, nem volt megállás hajnal óta. Erre a még beszéd képes nyugdíjas nõ, valami különös, éneklõ hangsúllyal többször elmondja: az a jó... Mármint, ha dolgozhatsz! Ha van munkád! Engem meg, egyszeriben, mintha leforráztak volna. Megszégyenülten elfelejtem a panaszkodó dicsekvést. Igazuk van: addig jó, amíg dolgozhatsz! Milyen kár, hogy ezt már a mai nemzedékek nem tanulták...
* * *
Nyelvi lelemény a strandmestertõl: menteset vagy szénsavast kér?
Persze ijesztõ, de olyan hülye szófordulat, hogy sikere garantált.
* * *
Vízben ülõ elefántbébi, körülötte bolygója, a szemével termetes bájait faló kefehajú. A mázsás bébi idõnként megoldja, visszafûzi kistenyérnyi alsókötését. Szem guvad, hiszen már-már látni, mutatja vágyunk ismert tárgyát, de a kefehajú (is) csak hoppon marad. Cserében meghallgathatja, amint vékony hangon fuvoláz Ursula: nem is merek kivágott pólóban menni a korzón, mert ha találkozok apámékkal, leszidnak...
Akkor minek ekkorára növeszteni?
* * *
A régi mese a kovácsról, akinek muszáj napi 8 dénárt megkeresnie, magyarázza a római császárnak, hiszen: két dénárt visszaadok, kettõt befektetek, kettõt elherdálok, kettõbõl meg élek... Visszaad apjának, aki fölnevelte, befektet a fia nevelésébe, elherdál a feleségére és a maradékból megél.
Milyen egyszerû mese. És milyen régóta igaz.
(tráser)
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!