A Zöld Könyvhöz viszonyulhatunk: fitymálólag, konstruktíve. Aki fitymál, vegye számításba, mit tett kedvenc kormánya az egészségügy fejlesztése érdekében. Kormányból pedig volt több is, ki-ki kiválaszthatta, ez idõ alatt, kedvencét. Ha arra jön rá, senki nem tett semmit, akkor az igazságközeli élmény birtokába jutott.
Lehet fitymálva azt mondani: nem tartalmaz sok újat az anyag. Kérdésre kellene válaszolnunk ekkor, az újakat nem devalváltuk-e az utóbbi másfél évtizedben? Ha a válasz nem, megadhatjuk magunkat, mert akkor nincs mit tennünk. Hitele pedig annak a politikai erõnek lenne, amely a rendszerreformban valamit fel tudna mutatni, ennyi idõ teltével.
Csak azt ne mondják, íme a háziorvosi rendszer, amely jól mûködik, mert eldobom az agyamat - amúgy pestiesen szólván - bár nem vagyok pesti, csak vidéki. Hallottam már ezzel büszkélkedni a zöldeket és a kékeket is. Ennyit a politikai hovatartozásról. Miközben minden maradt a régiben.
Másrészt lehet pozitíve viszonyulni. Félszimpátiát lehet vele aratni, legfeljebb. Ámbár vannak a Zöld Könyvnek kemény etikai kérdései. Na már most akkor.
Lehet ezekrõl a kérdésekrõl tudomást sem venni. Lehet ezen kérdések elõl kitérni. Lehet ezeket, a kérdéseket, feledni. Csakhogy. E kérdések ettõl még léteznek.
Itt nincs mást tenni, a politikai hovatartozás helyett, a magyar egészségügyet kellene górcsõ alá venni. Kedvenc történetemet ehhez elmondom.
Volt egyszer egy megyei kórház. Annak teljes - akkori - szakmai összetételével. Jött a megyei elsõ-titkár, aki úgy döntött, a megyei kórháznak a megyeszékhelyen van a helye. Ott pedig, az egyetemi klinikáknak kell átvenniük, a megyei kórházi osztályok szerepkörét. Nem képzelhetjük, hogy a megyei vezetõ embereknek, majd ötven kilométerre kell utazniuk, ha kórházba kell feküdniük. Megszervezõdött a dolog.A volt megyei kórház azonban, 1965 óta - lehet tévedtem az idõpontban néhány évet - ugyanazzal a szakmai összetétellel mûködik, mint fénykorában. Nem sorolták vissza városi színvonalra. Valószínûleg hálából. Mindez mit sem változtat azon a helyzeten, hogy 1965 óta ez a kórház nagyon sokba került mindnyájunknak. Benne, a klinikainál alacsonyabb szakmai szinten kezeltek betegeket, akiknek a bekerülési árát, az utóbbi tizenöt évben az egészségbiztosítási pénztár fizette meg.
A górcsõ errõl szól, bármerre nézelõdünk. A magyar egészségügy soha sem volt konzisztens képzõdmény, személyhez kötöttsége miatt modellkísérletek halmaza lett.
Szerzett jogokról - az esélyegyenlõség érdekében - nehéz lemondani. Érthetõ. Csak azt ne gondolják, ez etikailag elfogadható.
Ha viszonyulni kell a Zöld Könyvhöz, azt mondom, viszonyuljunk: pirosan, kéken, zölden, sárgán, fehéren, a nemzeti konszenzus jegyében. Nehéz e kérést teljesíteni? Nehéz. Tudjuk. Itt azonban arról van szó, képesek leszünk-e az európai modernitás részévé válni, vagy lemaradunk, mint elõbb-utóbb a borravaló.
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!