A röplabdás berkekben csak Bubuka, avagy a kisebbik Tóth lány a Hegedûs féle Spariból.
- A Gagarin általánosba jártunk, nõvéremmel, Margóval. Ott kezdtem atletizálni, ötödikes koromban, Markovitsné, Ari néninél. Késõbb a Móravárosi Kinizsiben kézilabdáztam, majd Faragó Dodinál kosárlabdázni kezdtem a Postásban. A Csamangó lányokkal, Rédai Mariékkal. A bázisunk a Rókusi iskola volt, Szegeden csak ott volt méretes kosárlabdaterem. Mi kosarasok bent játszottunk, a nõvéremék, pedig a terem melletti salakpályán röplabdáztak. Amikor kiestek az NB I-bõl, megtörtént a generációváltás, hívtak engem is. Kipróbáltam és ott ragadtam. Két évig még az NB II-be játszottunk, az alatt megtanultam ezt a sportot, majd felkerültünk az elsõ osztályba. Eszes, Molnár, Bukta, Csanádiné „Öcsi", meg a Tóthok alkották a csapatot. Margó nõvérem, Tóth Kati, Tóth Teri, a „Pempõ". Majd a Kovácsok jöttek az ifibõl. Kovács Évi, Ági és Vera, meg az azóta elhunyt Fábián „Tejföl". Nagyon jó kis csapatunk volt.
- Munka mellett sportolt?
- Természetesen, a mi idõnkben az NB I-es tagságért, napi egy óra munkaidõ kedvezmény járt, valamint hatvan nap szabadság, hogy a meccsekre el tudjunk utazni. Nekem a Spartacus, a szövetkezet adott munkát, elõbb a vasiparnál, majd a bõr és díszmûveseknél.
- Sokat utazott a sporttal?
- A szocialista táborban sokat. Minden évben ott voltunk a Hargita kupán, Erdélyben, a Start Praha kupájára hat évig jártunk. A Vltaván volt egy sziget a Károly híd mellett, ott volt a Start sportközpontja. Életünk legnagyobb sikerét Lengyelországban Bydgoszc-ban értük el. Nyolc játékossal utaztunk, s az öt lengyel válogatottal felálló hazaiak mögött, hat csapatból a másodikak lettünk. Úgy volt, hogy ezért az eredményért Olaszországba utazhatunk, de a pesti Spari „lenyúlta" az utat.
- Sérülések?
- A térdem háromszor szállt el. Elõször egy MTK meccsen, Pesten. Megmûtötték a harmadik után és két idényt ki kellett hagynom. Közben a lányok kiestek az elsõ osztályból, s a Dabas elleni NB II-es rangadón tértem vissza. Gyõztünk és visszakerültünk. Harminc fölött is játszottam, de a mikor hegedûs Ferit elküldték én is, abbahagytam. Tíz évig, még amatõr teniszezõként jártam a bajnokságokat, de amióta ide a tanyavilágba kiköltöztünk, már nem sportolok. Mindig imádtuk az állatokat, s itt Domaszék mellett erre alkalmunk van. Voltak lovaink, de szinte mindenféle állatot szeretünk és befogadunk.
- Hogy érzi magát a bõrében?
- Ha nem veszem figyelembe, hogy néha alig birok menni a térdeim miatt, s nem számolom az egyéb nyavalyáimat, akkor tulajdonképpen jól érzem magam. Vagyis ennél rosszabb ne legyen.
Barok István
A cikk megjelenését támogatta az Indóház magazin
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!