"Ma is igazodási pont"
A 125 évvel ezelőtt, 1875. november 13-án született kultúrpolitikusra, gróf Klebelsberg Kunóra emlékeztek pénteken a szegedi városháza dísztermében azzal az ünnepi üléssel, amit az egykori kultuszminiszter nevét viselő alapítvány és a szegedi önkormányzat szervezett, s amelyen előadást tartott Pokorni Zoltán oktatási miniszter is.
A Gróf Klebelsberg Kuno Alapítvány kuratóriumának elnöke, az egykori kultuszminiszter unokahúga, Klebelsberg Éva nyitotta meg a városháza dísztermében a XX. század legnagyobb magyar kultúrpolitikusára emlékező tudományos ülést. Dr. Tőkéczki László előadásában az ember és a politikus portréját rajzolta meg, hangsúlyozva, hogy a klebelsbergi oktatáspolitika olyan elit értelmiségi generációkat nevelt ki, amelyek tudásából még az a kommunista rendszer is profitált, amely évtizedekre kivonta őt a magyar köztudatból. Dr. Pokorni Zoltán oktatási miniszter arra emlékeztetett, Klebelsberget konzervatív reformerként jellemezték. Konzervatív volt abban az értelemben, hogy a forradalmi kommün időszakához képest tudatos polgári építkezést tartott helyesnek, reformer volt, mert a XIX. századi felfogással szemben oktatás- és tudománypolitikáján keresztül a polgári középrétegek megerősítését kívánta elérni. "A hosszú ideig miniszterként dolgozó, a kormányfőtől jelentős személyes és politikai támogatást kapó Klebelsberg számomra ma is igazodási pont. Az ő konstrukciójának részelemei - a népiskolai törvény, a felnőttképzés, a sporttörvény, az egyetem, a klinika, a külföldi ösztöndíjak - egységes rendszerré állnak össze. Nincs még egy politikus a XX. században, akinek - a rossz nemzetközi feltételek ellenére is - ilyen egységes kultúrpolitikát sikerült volna megteremtenie." - nyilatkozta Pokorni Zoltán az ülés után. Dr. T. Molnár Gizella főiskola adjunktus a kultúrpolitikus tevékenységének gyakorlati eredményeit vette számba, míg dr. Ványai Éva alpolgármester diavetítéses előadásában azt mutatta meg, mit köszönhet egykori képviselőjének Szeged. Szót kapott egy nyugdíjas pedagógus, a 83 esztendős Zalai Istvánné is, aki 12 éves kislányként a Rókusi Általános Iskola avatásakor szerzett emlékeit osztotta meg a hallgatósággal. Kass János Kossuth-díjas grafikusművész tervezésében a Magyar Posta az évfordulóra alkalmi levelezőlapot és bélyeget bocsátott ki, amit a helyszínen a Klebelsberg család címerének felhasználásával elkészített pecséttel meg lehetett jelölni.
Dr. Pokorni Zoltán oktatási miniszter a klebelsbergi örökségről
Dr. Tőkéczki László Klebelsberg liberalizmusáról
Dr. Bartha László polgármester Klebelsberg és Szeged mai kapcsolatáról
Hollósi Zsolt
2000. november 12.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!