Együtt-PM: a családok többségének terhei nem csökkentek az elmúlt 3 és fél évben
MTI
2014 January 02, Thursday
(MTI) - Az Együtt-PM szerint a családok többségének terhei nem csökkentek az elmúlt 3 és fél évben, sõt, az egykulcsos adóval az adózók 80 százaléka veszített.
|
(MTI) - Az Együtt-PM szerint a családok többségének terhei nem csökkentek az elmúlt 3 és fél évben, sõt, az egykulcsos adóval az adózók 80 százaléka veszített.
A szövetség csütörtökön ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivõje azt mondta: a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal ellentétben 2014. január elsejével ismét csökkennek az adók és a rezsi is, valamint nõnek a bérek és a nyugdíjak is. Az Együtt-PM ezzel szemben úgy látja: ha a kormány valóban azt akarná, hogy a magyarok terhei csökkenjenek, eltörölné az egykulcsos adót, és gátat szabna a mindent átszövõ korrupciónak. Szerintük a Fidesznél a családbarát kormányzás azt jelenti, hogy "a saját politikusaik, valamint haverjaik és azok rokonai járnak jól, (...) a többieknek pedig marad a harag". Mint írták, Orbán Viktor kormányánál többször senki nem vezetett be, vagy emelt adót Európában: közel negyvenszer emeltek, vagy vezettek be új adót az elmúlt három és fél évben, az áfa pedig itt a legmagasabb. Hozzátették, az egykulcsos adóval "felmondták" a társadalmi szolidaritást, elvett a törekvõ polgárok többségétõl, a minimálbér környékén keresõk 10 ezer forinttal kevesebbet visznek haza, míg Orbán Viktor 300 ezerrel többet. Zsigó Róbert sajtótájékoztatóján azt mondta, az elõzõ, baloldali kormányok alatt január elsején rendre nõtt a gáz, az áram, valamint a távhõ ára. A kormánypárti politikus szerint a baloldali kormányok "a családokon és a munkavállalókon hajtották be saját alkalmatlanságuk árát".
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!