Fidesz: pozitív változásokat hoz 2014 a családos emberek számára
MTI
2013 December 27, Friday
A Fidesz szerint számos pozitív változást hoz 2014 a családos és a bérbõl, fizetésbõl élõk számára az adóterhek csökkenésével, a rezsicsökkentéssel, valamint a nettó jövedelem emelésével.
|
(MTI) - A Fidesz szerint számos pozitív változást hoz 2014 a családos és a bérbõl, fizetésbõl élõk számára az adóterhek csökkenésével, a rezsicsökkentéssel, valamint a nettó jövedelem emelésével. Hoppál Péter, a Fidesz szóvivõje pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a négy éve bevezetett családi adórendszer bebizonyította, hogy képes megerõsíteni a családokat, ezért kiszélesítik ezt a fajta adózási módot. Január elsejével a kiskeresetû családoknak is elérhetõvé teszik ezt a fajta adózást, így 110 ezer család a bruttó keresetével szinte azonos mértékû nettó jövedelmet kaphat. Rámutatott: 230 milliárd forintot hagynak ezzel az intézkedéssel a családok zsebében. A szóvivõ kitért a rezsicsökkentésre is. Elmondása szerint 2014 lesz az elsõ év, amikor 12 hónapon keresztül éreztetik hatásukat a korábbi 10-20 százalékos rezsicsökkentést eredményezõ döntések. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány januárban újabb csökkentés lehetõségérõl fog tárgyalni. A jövedelem emelkedésérõl szólva Hoppál Péter kiemelte a gyed extra bevezetését, valamint a közszférában dolgozó több mint 150 ezer pedagógus bérének emelését szeptembertõl. Megjegyezte ugyanakkor, hogy miután bérük a minimálbérhez van kötve, ezért januárban is emelkedik majd a keresetük. Jelezte, hogy a gyermekvédelmi dolgozók márciusban kapják meg januárig visszamenõlegesen a béremelést, és a kormány szándéka, hogy az egészségügyi dolgozóknál is folytassák a béremelést. A minimálbérbõl élõkre kitérve Hoppál Péter jelezte, egy gyermek után 76 ezer, kettõ után pedig 86 ezer forintot kapnak majd kézhez, és a mintegy 300 ezer közfoglalkoztatott keresete is emelkedik: egy gyermek után 60 600 forintra, kettõ után pedig 70 600 forintra emelkedik a fizetésük. Hoppál Péter hangsúlyozta: mindezek egy jelentõs gazdaságpolitikai fordulat következményei.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!