(MTI) - Elmaradt egyévi bérükért és munkahelyük megtartásáért demonstráltak a BÉM Borsodi Érc, Ásvány- és Nyersanyag Feldolgozó Mû Zrt. dolgozói hétfõn, a cég fõbejárata elõtt. A 185 munkavállalóból mintegy ötvenen jelentek meg, transzparensekkel, ezeken egyebek között az állt: Nem közmunkát, munkahelyet akarunk! Hozzátartozóink eltartottak eddig! Hogyan Tovább?" Szikszai András, a BÉM Zrt. Vasas Szakszervezet titkára a helyszínen azt mondta, eddig kitartottak, dolgoztak. A dolgozók csaknem egy év óta, összesen 45 ezer forintot kaptak, most már a munkabérüket szeretnék. Számos családnál kikapcsolták már a vizet, a villanyt vagy a gázt - tette hozzá. Felidézte, hogy a gyár vesszõfutása két éve kezdõdött. Elõször betört a víz, majd volt egy kábeltûz, de ekkor a munkások mindent megtettek a munkahelyükért. Azokat a támadásokat viszont, amelyeket a Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesület és sajókeresztúri önkormányzat indított ellenük, már nem tudták megoldani - részletezte. Megfogalmazása szerint az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség, kommandós jelleggel ellenõrizte az üzemet, de semmi olyat nem talált, ami aggodalomra adott volna okot. Ám ez év februárban leállíttatta a cégnél a termelést, arra hivatkozva, hogy a BÉM Zrt. sajókeresztúri üzemében a 75 méteres fém kémény által kibocsátott füstgáz hõmérséklete nem éri el a 95 Celsius fokot. A szakértõ szerint azonban a gyár eléri a határértéket, de a környezetvédelem véggáz-hõfokot mért - jelezte Szikszai András. A tulajdonosok csõdvédelmet kértek, de a szakszervezeti vezetõ megfogalmazása szerint ez esetben a dolgozónak semmi sem jár, csak az, ami hitelezõk kielégítése után megmarad. Szikszai András rámutatott: a munkavállalók csak ígéreteket kaptak új befektetõrõl, munkáról, arról, hogy "újraélesztik a gyárat, mint sokszor ezelõtt", de ez idáig semmi sem történt. Hangsúlyozta, hogy nem akarják feladni munkahelyüket, azt, amiért eddig dolgoztak. Megóvják az üzemet azoktól, "akik szét akarják rabolni", és hulladékvasként értékesítenék. A dolgozók nem közmunkából akarnak élni, hanem a termelõ üzemben dolgozni - szögezte le Szikszai András. Megjegyezte: megkeresték a térség és a megye politikusait, képviselõit, de érdemi választ eddig nem kaptak.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!