(MTI) - A Bûnbak minden idõben címû történészek, szociálpszichológusok és más tudományágak képviselõnek közremûködésével készült tanulmánykötetet mutatják be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában hétfõn.
A kötetbõl kiderül: a szó szoros értelmében vett bûnbak szerepe a bibliai idõkben még az volt, hogy a közösség saját bûneit jelképesen ráruházva megtisztulhasson. A modernkori bûnbakképzésben azonban már a kiszemelt egyént vagy embercsoportot az igazi bûnösnek, a közösségi tragédiák tényleges okozóinak tartják a bûnbakkeresõk.
Esetenként a bûnbaknak valóban van felelõssége, a tárgyilagos elemzés azonban kimutathatja, hogy a történelem sokkal bonyolultabb annál, semhogy egy embert, vagy embercsoportot felelõssé lehessen tenni kedvezõtlen alakulásáért. A bûnbakképzés mechanizmusára az jellemzõ, hogy az adott közösséget újra és újra sikertelenségek érik, tagjai vesztesnek érzik magukat, és e miatt válik szükségessé az efféle tömeges lélekgyógyítás, közösségépítés.
Ezeket a folyamatokat a politika nemegyszer felhasználja, sõt, fel is erõsíti, ami érthetõ, hiszen a nemzeti traumákból is talpra kell állni, a közösséget integrálni, mozgósítani kell, amihez gyors és egyszerû válaszokra van szükségük az embereknek az összetett helyzetekben is - fejtegetik a kötet szerzõi, akik szerint a baj akkor kezdõdik, ha a politika leegyszerûsített válaszai már köszönõ viszonyban sincsenek a valósággal. A hisztériakeltés pedig nehezíti, hogy az egyre frusztráltabb közösség tanuljon hibáiból, fejlõdjön önismerete, és végül a bûnbakképzés eredeti céljával, az emberek integrálásával éppen ellentétes tendenciákat indít el.
A kötet a tavaly nyáron a témában a Magyar Történelmi Társulat által rendezett és a Nemzeti Kulturális Alap, illetve az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által támogatott zánkai konferencia mintegy 40 tanulmányát gyûjti össze több mint félezer oldalon.
A tanulmányok egyik csoportja a bûnbakképzés elméleti, társadalomtudományi hátterét vázolja fel, majd pedig egyetemes és magyar történelmi példákon, esettanulmányokon mutatják be a szerzõk a folyamat mozgatórugóit.
A tanulmányok elsõ csoportjában Pók Attila történész a magyar történelmi gondolkodásban megjelenõ bûnbakkeresést vizsgálja, Gyáni Gábor akadémikus a történész mint bíró ítélkezési jogáról és annak veszélyeirõl ír, László János szociálpszichológus a bûnbakképzés és a nemzeti identitás összefüggéseit elemzi, Pótó János történész pedig írásában a szobrok, emlékmûvek állításával, illetve ledöntésével kapcsolatos jelenségeket gyûjti csokorba.
Az egyetemes történelemmel kapcsolatos tanulmányok között található például Majoros István történész tanulmánya, mely azt vizsgálja: miként tudott sokéves küzdelem után gyõztesen kikerülni a Dreyfus-ügybõl - egy zsidó származású francia katonatiszt 19. század végi koholt hazaárulási perébõl - a harmadik francia köztársaság, amelyben mûködtek az igazságért folytatott harc fórumai, így többek között a sajtó és az igazságszolgáltatás.
A kötet nagyobbik felét kitevõ 22 tanulmány Magyarország történelmének régi és újabb bûnbakjaival foglalkozik, köztük például Szapolyai Jánossal, az állítólag uralkodóját és hazáját eláruló, a mohácsi csata elsõ számú felelõsévé váló fõúrral. Más írások az antiszemita hisztéria elsõ világháború végi kezdeteit, majd az ország második világháborús hadba lépésének és a magyarországi zsidóság elpusztításának vélt egyszemélyi felelõseit, illetve a valós okok összetett hátterét mutatják be.
Külön tanulmányok dolgozzák fel a Rákosi-korszak ellenségkeresésének mechanizmusait, a kommunista párt 1945 utáni arisztokrácia képét, a "horthysta katonatiszt" bûnbakká válását, majd az 1970-es években a termelõszövetkezeti vezetõk ellen indított eljárásokat és az ügynökkérdés rendszerváltás utáni kezelését.
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!