(MTI) - A kormányhivatal gyámĂĽgyi vizsgálatot rendelt el SzigetszentmiklĂłson azoknak gyermekeknek az ĂĽgyĂ©ben, akiket szĂĽleik a vádirat szerint Ă©veken keresztĂĽl kĂnoztak. A szigetszentmiklĂłsi önkormányzat azt közölte: az önkormányzat, a vĂ©dõnõi szolgálat Ă©s a gyermekjĂłlĂ©ti szolgálat munkatársai a kiskorĂşak Ă©rdekĂ©ben minden, a jogkörĂĽkben állĂł intĂ©zkedĂ©st megtettek.
    A Blikk kedden számolt be arrĂłl, hogy K. Rudolf Ă©s felesĂ©ge, Andrea hosszĂş Ă©vekig "emberi Ă©sszel fel sem foghatĂł borzalmakat mĂ»velt lányukkal Ă©s kĂ©t fiukkal". A most elkĂ©szĂĽlt vádirat szerint a 8, 9 Ă©s 10 Ă©ves gyermekeket kiskoruk Ăłta kĂnozták.
    A Pest Megyei Kormányhivatal közleménye szerint 2013. január elseje elõtt ilyen ügyekben a gyermekek tényleges lakóhelye szerinti jegyzõnek, jegyzõi gyámhatóságnak kellett eljárnia, azaz Szigetszentmiklós jegyzõje hatáskörébe tartozott kisebb veszélyeztetés esetén a gyermekek védelembe vétele, vagy súlyos veszélyeztetése esetén a családból való kiemelésük.
    Közleményük szerint a városi gyámhivatal - a jegyzõtõl 2011 júliusában érkezett jelzés alapján - haladéktalanul megkezdte a körülmények felmérését, és elrendelte a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét. A gyerekek azóta is nevelõszülõknél vannak, megfelelõ körülmények között.
    A konkrĂ©t ĂĽgyben a Pest Megyei Kormányhivatal elrendelte, hogy a szociális Ă©s gyámhivatal indĂtson vizsgálatot a gyermekjĂłlĂ©ti szolgálatnál Ă©s a szigetszentmiklĂłsi jegyzõi gyámhatĂłságnál.
    A szigetszentmiklĂłsi önkormányzat szerdán a honlapján azt Ărta: a helyi gyermekvĂ©delmi ĂĽgyben Ă©rintett kiskorĂşakat a gyámhivatal 2012 januárjában átmeneti nevelĂ©sbe vette. Jelenleg bĂĽntetõeljárás van folyamatban. SzemĂ©lyisĂ©gi jogokra valĂł tekintettel további informáciĂłt nem közöltek.
    A Blikk kedden rendõrsĂ©gi forrásra hivatkozva azt Ărta, amĂg nem kerĂĽltek állami gondnokság alá, a gyerekek nem is fĂĽrödtek, a fogkefĂ©t Ă©s a fogmosás fogalmát nem ismertĂ©k. Az Ă©telekkel sem voltak tisztában. Arra tanĂtották õket, hogy csĂłtányokat Ă©s más bogarakat fogjanak Ă©s egyenek meg. Ezen felĂĽl - mint Ărták - "a gyerekeknek egyĂĽtt kellett pornĂłfilmet nĂ©zniĂĽk szĂĽleikkel, majd az abban látottakat rajtuk prĂłbálták ki, elõtte azonban gyakran fĂ©lholtra vertĂ©k õket". A gyermekek anyja nem akadályozta meg a törtĂ©nteket, hanem segĂtett fĂ©rjĂ©nek - Ărta a Blikk.
    A lap szerdán arról is beszámolt, hogy K. Andrea a nyolcadik gyermekével volt terhes, amikor a rendõrség õrizetbe vette õket lakihegyi otthonuknál. Ekkor már csak a három gyermek volt náluk, a többieket már korábban állami gondozásba vették.
    Gyugyi Csilla, a Pest Megyei NyomozĂł FõügyĂ©szsĂ©g sajtĂłszĂłvivõje "a kiskorĂş sĂ©rtettek vĂ©delme Ă©rdekĂ©ben" a lapnak annyit erõsĂtett meg, hogy a vádiratot megkĂĽldtĂ©k az illetĂ©kes bĂrĂłságnak.
    Kiss Anna, a szigetszentmiklĂłsi általános iskola igazgatĂłnõje a Velvet.hu-nak elmondta, hogy az iskola is prĂłbált segĂteni a gyermekeken, de a gyermekvĂ©delmi rendszerben Ă©vekig fennakadt a bĂĽrokrácia ĂştvesztõjĂ©ben. NĂ©gy Ă©vĂĽkbe kerĂĽlt, hogy vĂ©gre nevelõszĂĽlõkhöz kerĂĽljenek a gyerekek.
    Az Alapvetõ Jogok Biztosa Hivatala szerdán az MTI megkeresĂ©sĂ©re azt közölte, hogy az esetrõl a sajtĂłbĂłl Ă©rtesĂĽltek, Ă©s azonnal vizsgálatot indĂtott az ombudsman. SzĂ©kely LászlĂł a rendelkezĂ©sre állĂł legrövidebb idõn, vagyis 15 napon belĂĽl várja a válaszokat kĂ©rdĂ©seire.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!