Megjelent a TOP 100 kiadvány Vas megyében
MTI
2013 November 20, Wednesday
Vas megye munkavállalóinak mintegy harmadát, több mint 17 ezer 700 embert foglalkoztattak 2012-ben a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) által a bevallott nettó árbevétel alapján a TOP 100 közé sorolt vállalkozások.
|
(MTI) - Vas megye munkavállalóinak mintegy harmadát, több mint 17 ezer 700 embert foglalkoztattak 2012-ben a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) által a bevallott nettó árbevétel alapján a TOP 100 közé sorolt vállalkozások - mondta el Király Miklós, a NAV Vas megyei igazgatója szerdán a kiadványt bemutató gazdasági fórumon. A száz legnagyobb adózó összesen 48 milliárd forintnyi pozitív adóalapot mutatott ki bevallásában és összesen 4,6 milliárd forintnyi társasági adót fizetett be, 4,2 százalékkal kevesebbet, mint a megelõzõ évben. A TOP 100-as lista elsõ helyén 141 milliárd 370 millió forintos nettó árbevétellel az LuK Savaria Kuplunggyártó Kft. áll. A századik helyre 1,1 milliárd forintos árbevétellel egy kereskedelemmel foglalkozó cég került. A TOP 100 kiadványt második alkalommal, a tavalyihoz hasonlóan a megyei napilapot, a Vas Népét kiadó Pannon Lapok Társasága (PLT) jelentette meg a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a NAV támogatásával.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!