MT: nõ az egészségügyi turizmus jelentõsége Magyarországon
mti
2013 August 28, Wednesday
(MTI) - Egyre inkább növekszik az egészségügyi turizmus jelentõsége Magyarországon
|
(MTI) - Egyre inkább növekszik az egészségügyi turizmus jelentõsége Magyarországon - mondta a Magyar Turizmus (MT) Zrt. regionális marketing igazgatója a Szatmár-Beregi Élményliget fejlesztése címû projekt rendezvényén szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.
Katona Ilona a szatmári kisvárosban megvalósuló, több mint 200 millió forint értékû turisztikai szolgáltatásfejlesztés kapcsán elmondta, ez a turisztikai ágazat komoly jövõ elõtt áll, és érdemes ebbe befektetni. Úgy tûnik, a turizmus kezd talpra állni a válság után, a korábbi negatív folyamatok helyett már pozitív eredményeket lehet felmutatni - mondta Katona Ilona, utalva arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint 4,9 százalékkal növekedett a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma idén január és június között Magyarországon. Katona Ilona az Észak-alföldi régió három megyéjére (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok) vonatkozóan elmondta, a térségben az eltöltött vendégéjszakák számát tekintve másfél százalékos bõvülés volt tapasztalható januártól júniusig, a vendégforgalom pedig mintegy három százalékkal növekedett. A Szatmár-Beregi Élményliget fejlesztése címû program keretében a projektgazda Saliens Egészségügyi Zrt. két ütemben hajt végre egészségügyi-gyógyászati beruházásokat uniós támogatással. Az elsõ ütemben 65 milliós fejlesztés valósult meg, amelynek keretében kialakítottak egy wellness- és pálinkagasztronómiai szolgáltatásokat nyújtó épületegyüttest, bowling-, squash- és teniszpályákat, valamint egy többfunkciós játékvárat. A projekt második ütemében, 2014 végéig, csaknem 135 millió forintból megépül egy egészségügyi- és szálláshely-szolgáltatásokat nyújtó komplexum. A fejlesztés keretében kialakítanak egy természetgyógyászati rendelõt, illetve egyebek mellett egy sóbarlang és gyógynövények szakszerû termesztésére szolgáló fóliasátor is létesül. A fejlesztésekhez összesen 139 millió forintos uniós támogatást nyert el a Saliens Zrt. A nyilvános cégadatok szerint az általános járóbeteg-ellátással foglalkozó társaság nettó árbevétele tavaly 22,1 millió forint, vesztesége 42 ezer forint volt.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!