(MTI) - Négy számban hat magyar állt rajthoz a barcelonai vizes világbajnokság úszóprogramjának hatodik versenynapján, és öten továbbjutottak: Takács Krisztián 50 méter gyorson, Cseh László 100 m pillangón, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn 200 m háton, Kapás Boglárka pedig 800 m gyorson.
Nem került be ugyanakkor a legjobb 16 közé Pulai Bence 100 m pillangón, ahol 52.98 másodperccel a 24. lett.
Nyitányképpen Takács Krisztián az egy uszodahossznyi gyorstávon nyolcadikként lépett tovább a 106 (!) induló közül:
"Nagyon jólesett az úszás, pedig mindig tartok a reggeli versenyektõl - összegzett az MTI tudósítójának. - Ezúttal minden rendben volt, a rajtom is sikerült, friss voltam, s éppen úgy 22.01-gyel értem célba, mint a tavalyi, londoni olimpián délután. Vagyis bizakodva várom a mai folytatást."
Cseh László a számára csalódást jelentõ, érem helyett ötödik helyet hozott csütörtöki 200-as vegyesdöntõ után pénteken már felszabadultabban nyilatkozott a 100 m pillangó selejtezõjét követõen, ami érthetõ is: 51.89 másodperces idejével a harmadik legjobbként jutott tovább.
"Ez most jól ment, jól is éreztem magam, ilyen az, amikor nem félek... Az idõnek is nagyon örülök, nem sokkal maradtam el 51.77-es országos csúcsomtól. De nem akarom elkiabálni, már csak azért sem, mert még nem vagyok annyira gyors, mint a sprinterek." - mondta Cseh.
Az ugyanitt összesítésben 24. Pulai Bence okkal kesergett:
"Nem sikerült, s nem tudom, hogy miért nem. Azt hittem, jobb leszek, de hát ez már egy ilyen év..."
A nõk 200 méteres hátúszó selejtezõiben mindkét magyar helytállt, Hosszú Katinka egyenesen remekelt a számára idegenebb terepen. Egyfelõl csaknem egy másodpercet javított saját legjobbján, másfelõl a 2:08.93 perces teljesítmény az ötödik legjobbnak bizonyult a mezõnyben.
"Nagyon örülök az új egyéni csúcsomnak - mondta a Barcelonában 200 méter vegyesen világbajnok, 200 m pillangón pedig bronzérmes Hosszú. - Úgy érzem, sõt biztos vagyok benne, hogy még maradt is tartalék estére."
Verrasztó Evelyn, aki 2:10.86-tal tizenkettedikként ért célba, a továbbjutásával elégedett volt, de akadt felpanaszolni valója is:
"Átkozottul nehéz volt, még most is ég a tüdõm. Kettõ tízen belül akartam úszni, de végül is a fontosabb az, hogy ott vagyok a tizenhat között. Este megpróbálok még gyorsabb lenni."
Az úszómatinét Kapás Boglárka zárta 800 m gyorson, kitûnõen. A katalán fõvárosban 400-on világbajnoki ötödik, 1500 gyorson pedig vb-hetedik magyar legerõsebb számában 8:25.26 perccel az ötödik idõt produkálva lett biztos tagja a szombati döntõ nyolcas mezõnyének.
"Meg akartam nyerni a futamomat, már csak azért is, mert az enyém volt a leggyengébb, tehát nagyon kellett a megfelelõ iram, s a jó idõ a továbbjutáshoz. Bár elfáradtam, elégedett is vagyok, mert ennél Londonban, amikor olimpiai hatodik lettem, bõ egy másodperccel úsztam csak jobbat. Holnap este ennek az idõnek a megjavítása, tehát új országos csúcs a cél" - nyilatkozta Kapás.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!