(MTI) - Navracsics Tibor szerint Horvátország európai uniós tagságával tovább erõsödhet az eddig is jó kapcsolat Magyarország és Horvátország között, bõvülhet a két nemzet együttmûködése.
A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter vasárnap Pécsett a helyi önkormányzat és a magyarországi horvátok által Horvátország hétfõi uniós csatlakozása alkalmából szervezett ünnepségen hangsúlyozta: július 1-jétõl újabb fejezet kezdõdik a két nemzet nagy közös munkájában, amelyben az összefogás a térség súlyának növekedését eredményezheti az európai nemzetállamok demokratikus közösségén belül. Navracsics Tibor, aki a város fõterén, a Széchenyi téren összegyûlt több száz ember elõtt magyarul és horvátul elmondott beszédében utalást tett horvát felmenõire is, rámutatott, hogy kevés nemzet története fonódik úgy egybe Európában, mint a magyaroké és a horvátoké. "Térségünkben két nemzet rendelkezik az államiság legrégibb hagyományaival, magyarok és horvátok több mint nyolc évszázadot egy államközösségben éltek meg, s ez az együttlét többnyire mindkét nép javára szolgált" - fogalmazott.
A politikus megjegyezte: a mostani generáciĂłk is szeretnĂ©nek hozzájárulni a magyarok Ă©s a horvátok mĂşltjának, kultĂşrájának, hagyományainak kölcsönös, jobb megismerĂ©sĂ©hez, annak Ă©rdekĂ©ben, hogy közelebb kerĂĽljenek, mert az elmĂşlt másfĂ©l Ă©vszázadban, kĂĽlönösen az 1918-1991 közötti idõszakban eltávolodtak egymástĂłl. A miniszterelnök-helyettes a neves szlavistát, Hadrovics LászlĂłt idĂ©zve azt mondta, a Drávára 1918 után mintha vasfĂĽggöny ereszkedett volna, Ă©s szellemi Ă©rtelemben is elválasztotta az Ăşj politikai határokkal elkĂĽlönĂtett kĂ©t nĂ©pet. "E határ jelkĂ©pes lebontása már 1991 után megkezdõdött, egyre többen tevĂ©kenykedtek a tudomány, a szĂ©pirodalom, a szĂnház, a kĂ©pzõ- Ă©s a zenemĂ»vĂ©szet terĂ©n, hogy a vasfĂĽggöny eltĂ»njön" - tette hozzá Navracsics Tibor.
A politikus méltatta Pécsnek, az itt élõ és dolgozó mûvészeknek, tudósoknak, közéleti és gazdasági szereplõknek e kulturális határbontásban vállalt szerepét és érdemeit. Navracsics Tibor emlékeztetett arra is, hogy Jugoszlávia fennállása idején a magyar-horvát kapcsolatok minden tekintetben meggyengültek, a hivatalos jugoszláv ideológia hamis képet festett a két nemzet együttélésének évszázadairól, a tankönyvekben az ellentétekre helyezték a hangsúlyt és hallgattak a két nemzetnek a katolikus-keresztény kulturális örökségben gyökerezõ kötelékérõl.
  Â
"A kommunista diktatĂşrák összeomlása után Horvátország is kiszabadult JugoszláviábĂłl, igaz, vĂ©res háborĂş árán. A kĂĽzdelemben Magyarország komoly segĂtsĂ©get adott a horvátoknak, amely a magyar-horvát barátság ĂşjraĂ©ledĂ©sĂ©hez, gazdasági, politikai, kulturális kapcsolatok megerõsödĂ©sĂ©hez vezetett" - mutatott rá.
  Â
A miniszterelnök-helyettes Ăşgy vĂ©lte: ennek a jĂł viszonynak a kiĂ©pĂtĂ©sĂ©ben Ă©s megtartásában jelentõs szerep jutott a magyarországi horvátoknak Ă©s a horvátországi magyarok közössĂ©geinek, amelyek felĂ©lesztettĂ©k Ă©s intenzĂvvĂ© tettĂ©k kapcsolataikat anyaországukkal, Ă©s rendkĂvĂĽl hasznos közvetĂtõ szerepet töltenek be a kĂ©t ország kapcsolatában.
  Â
Páva Zsolt, PĂ©cs fideszes polgármestere arrĂłl szĂłlt, hogy a horvátok Ă©s a magyarok a barátinál több, testvĂ©ri kapcsolatban állnak egymással. A politikus a magyarok Ă©s a horvátok közös hõse, ZrĂnyi MiklĂłs költõ Ă©s hadvezĂ©r jelmondatára utalva jĂł szerencsĂ©t kĂvánt Horvátországnak az EurĂłpai UniĂłban, egyben ĂgĂ©retet tett arra, hogy Magyarország Ă©s PĂ©cs városa a jövõben is baráti jobbot nyĂşjt Ă©s egyĂĽttmĂ»ködĂ©st kĂnál dĂ©li szomszĂ©djának.
  Â
Gordan Grlic Radman, Horvátország budapesti nagykövete azt hangsĂşlyozta, hogy a csatlakozás Ăşj korszakot nyit Horvátország Ă©letĂ©ben. KöszönetĂ©t fejezte ki Magyarországnak az integráciĂłban nyĂşjtott támogatásĂ©rt Ă©s utalt arra: a kĂ©t ország hĂ©tfõtõl az eurĂłpai uniĂłs Ă©rtĂ©kek vĂ©delmĂ©ben is egyĂĽtt dolgozhat. A horvát uniĂłs csatlakozás alkalmábĂłl szervezett pĂ©csi programok keretĂ©ben a nap folyamán kĂ©tnyelvĂ» szentmisĂ©t celebráltak, horvát Ă©s magyar kultĂşrcsoportok, komoly- Ă©s könnyĂ»zenei egyĂĽttesek lĂ©ptek fel, este pedig Horvátország egyik legismertebb könnyĂ»zenei csapata, a Srebrna Krila szĂłrakoztatta a közönsĂ©get. A programot biciklis találkozĂł is szĂnesĂtette: PĂ©csrõl Ă©s EszĂ©krõl egyszerre indult el száz-száz kerekes, hogy köszöntse az EU 28. tagállamát.
  Â
Ünnepség kezdõdött Eszéken is, ahol este Navracsics Tibor szintén beszédet mond, Drávaszabolcson pedig közös horvát-magyar határnyitást tartanak.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!