Arról számolt be egy tanulmány, hogy azok a felnõttek, akik korábban, még egészségesen, marihuánát szívtak, 15 év elteltével statisztikailag nagyobb létszámban betegedtek meg depressziós tüneteket mutatva, mint azok, akiknek a történetében nem szerepelt drog-visszaélés. A tanulmányból az is kiderül, hogy a késõbben depressziósakká válóknál szignifikánsan gyakrabban jelentek meg öngyilkossági gondolatok, illetve érdeklõdéshiány olyan dolgok iránt, amelyek korábban érdekelték õket. Feltétlenül megjegyzést érdemel, hogy a füvet szívók között négyszer annyian számoltak be öngyilkossági gondolatokról, mint a nem drogos kontrollcsoport tagjai. Amint arról a szerzõ beszámolt, ha a betegek kórtörténetben egyéb drogokkal való visszaélés is szerepelt (pl. amfetaminnal, ópioidokkal), akkor 8-10-szer nagyobb arányban volt kimutatható, 15 év elteltével, közöttük a „füvezés”. Az elgondolkodtató viszont a tanulmány azon megfigyelése, hogy akik már a vizsgálati idõszak elején is depressziós tüneteket mutattak, 15 év elteltével nem szívtak gyakrabban füvet, mint azok, akik akkor még nem voltak depressziósak, de már drogoztak. A tanulmányban szereplõ mintában 850 fõ nem volt depressziós, több mint 1800 fõ pedig nem szívott füvet a vizsgált idõszak kezdetekor. A kutatás nem adott egyelõre választ arra a kérdésre, hogy milyen mértékû „füvezés” vezet feltétlenül a depresszió-kockázat növekedéséhez, illetve, hogy a felnõttek miért élnek vissza a marihuánával, vagy, hogy mennyi ideig kell füvet szívni a rizikónövekedés bekövetkeztéhez? A szerzõ megerõsítette, hogy a droggal való visszaélés kezelése, vagy megakadályozása a legfontosabb a késõbbi depressziós probléma megelõzésében. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet e kutatás, hogy a marihuána korántsem olyan ártalmatlan drog, mint azt egyesek gondolják.