Tüntetés - Megkezdõdött a Milla Kálvin téri demonstrációja
MTI
2013 March 17, Sunday
Megkezdõdött az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, ismertebb nevén a Milla demonstrációja a budapesti Kálvin téren.
|
(MTI) - Megkezdõdött az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, ismertebb nevén a Milla demonstrációja a budapesti Kálvin téren. A civil egyesület a március 15-én a rendkívüli idõjárás miatt elmaradt rendezvény helyett hívta össze vasárnapra a tüntetést a "tisztességes kormányzásért". A délután három órára Azért a víz az úr mottóval meghirdetett rendezvény elején mintegy négyezren gyûltek össze a téren felállított színpad körül. A meghirdetett program szerint a demonstráción mások mellett beszédet mond Majtényi László alkotmányjogász, volt adatvédelmi ombudsman, Erdõs Virág író, Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Setét Jenõ polgárjogi aktivista és Tamás Gáspár Miklós filozófus. Az MTI munkatársai a tömegben látták mások mellett Bajnai Gordont, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetõjét, és több ellenzéki országgyûlési képviselõt, a Párbeszéd Magyarországért párt tagjait. A rendezvényre többen nemzeti színû, MSZP-s és európai uniós zászlókkal érkeztek. A tüntetésen megfigyelõként megjelent az ombudsmani hivatal több munkatársa is. Az interneten közzétett meghívóban egyebek mellett az áll, "az elmúlt napokban sok polgártársunk megtapasztalta, milyen bezárva lenni az úton, bennrekedni a kilátástalanságban a cél elõtt. Mi, a felelõs többség nem ezt akarjuk! Nyitottságot, szabadságot, párbeszédet akarunk, járható utakat, tisztességes kormányzást!" - írták. A Milla a március 8-án létrehozott Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség tagja; az egyesület elnöke - aki egyben a szövetség társelnöke - Juhász Péter. A rendezvény színpadát a református templom és a villamosmegálló között állították fel, a beszédeket a Lónyay utca sarkán, egy darura erõsített hangszórón is kihangosítják. A demonstráció idejére a Kálvin tér környékét lezárták, így a 47-es és 49-es villamosok a Szent Gellért tértõl a 19-es és a 41-es villamosok útvonalán a Batthyány térre közlekednek.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!