(MTI) - KĂ©tharmados többsĂ©get szerzett a japán parlament alsĂłházában a konzervatĂv ellenzĂ©ki Liberális Demokrata Párt (LDP) Ă©s jövõbeni koalĂciĂłs partnere, az Ăšj KomeitĂł a vasárnapi választásokon.
    Az NHK televĂziĂł közlĂ©se szerint a kĂ©t párt egyĂĽtt legalább 321 helyet szerzett a 480 fõs kĂ©pviselõházban. Az LDP vezetõi bejelentettĂ©k, hogy koalĂciĂłt alakĂtanak az Ăšj KomeitĂłval, habár a párt egyedĂĽl is abszolĂşt többsĂ©get szerzett.
    A kĂ©tharmados többsĂ©ggel az LDP kiiktathatja a törvĂ©nyhozási folyamatbĂłl a parlament felsõházát, amelyben az Ăšj KomeitĂłval egyĂĽtt is kisebbsĂ©gben van. Ugyanakkor Isiba Sigeru, az LDP fõtitkára közölte: "Ăłvatosan fognak bánni" a kĂ©tharmaddal, azt csak "vĂ©gsõ esetben" használják majd a felsõház megkerĂĽlĂ©sĂ©re, amelynek megosztottsága az elmĂşlt Ă©vekben több kormány dolgát is jelentõsen megnehezĂtette a szigetországban.
    A kormányzó balközép Japán Demokrata Párt (DPJ) megsemmisitõ vereséget szenvedett, frakciójának létszáma nagyjából negyedére, 55 képviselõre csökkent. Emiatt Noda Josihiko kormányfõ bejelentette, hogy lemond a pártelnöki posztról.
    Elemzõk szerint a választĂłk ĂgĂ©retei folyamatos megszegĂ©se miatt bĂĽntettĂ©k a demokratákat, akik 2009-ben törtĂ©nelmi gyõzelmet arattak, de három Ă©ves kormányzásuk alatt botrányt botrányra halmoztak.
    A harmadik legtöbb mandátumot a nemrĂ©g alakult Japán RestauráciĂłs Párt nyerte el: a jelenleg parlamenten kĂvĂĽli párt 51 fõs frakciĂłval lesz jelen a kĂ©pviselõházban. A magát harmadik erõnek nevezõ párt szĂneiben a szĂ©lsõjobboldali nĂ©zeteirõl ismert Isihara SintarĂł korábbi tokiĂłi kormányzĂł is bejutott a kĂ©pviselõházba.
    A liberális demokraták átĂĽtõ sikere ellenĂ©re egyesek arra figyelmeztettek, hogy a japánok inkább a DPJ-bõl valĂł kiábrándultság miatt, "jobb hĂján" szavaztak az LDP-re, de nem bĂznak õszintĂ©n a pártban. A választáson elõzetes adatok szerint mindössze 59 százalĂ©kos volt a rĂ©szvĂ©tel, amelyet szakĂ©rtõk a politikábĂłl valĂł kiábrándultsággal magyaráztak.
    Az 1955-ös megalakulása óta két rövidebb idõszaktól eltekintve folyamatosan kormányon lévõ LDP miniszterelnöke az az Abe Sindzó lesz, aki 2006-2007-ben egy évig már betöltötte a posztot. Akkor azonban csúfos véget ért kormányfõsége, miután több botrányt és az LDP felsõházi választási vereségét követõen lemondani kényszerült.
    Az 58 Ă©ves Abe vasárnap esti beszĂ©dĂ©ben "jelentõs mĂ©retĂ»" gazdaságĂ©lĂ©nkĂtõ csomag benyĂşjtását, a jegybank további agresszĂv monetáris lazĂtásra sarkallását, valamint a jen árfolyamán gyengĂtĂ©sĂ©t ĂgĂ©rte a recessziĂłban lĂ©võ japán gazdaság fellendĂtĂ©sĂ©re. Azt is elmondta, hogy a gazdasági helyzet fĂ©nyĂ©ben megfontolja az augusztusban az LDP támogatásával elfogadott áfaemelĂ©s Ă©rvĂ©nytelenĂtĂ©sĂ©t is. Emellett az Ăşj kormány vĂ©lhetõen visszavonja majd a nukleáris energia feladására vonatkozĂł stratĂ©giát, amit a jelenlegi kabinet fogalmazott meg.
    Elemzõk szerint Abe retorikája alapján kemĂ©ny csata várhatĂł a jegybank Ă©s a kormány között, miután Sirakava Maszaaki, a Nippon GinkĂł elnöke - fĂĽggetlen közgazdászokhoz hasonlĂłan - korábban Ă©lesen bĂrálta az LDP terveit, Ă©s azt hangoztatta, hogy monetáris lĂ©pĂ©sek Ă©s állami költekezĂ©s helyett strukturális reformokra van szĂĽksĂ©g.
    A sokak által nacionalistának tartott Abe megfigyelõk szerint a jegybank mellett KĂnával is kesztyĂ»s kĂ©zzel akar bánni. Habár közölte, hogy "nincs szándĂ©kában tovább rontani a japán-kĂnai kapcsolatokat", azt is leszögezte, hogy a Japán által ellenõrzött, de KĂna által egyre vehemensebben magáénak követelt "Szenkaku-szigetek megkĂ©rdõjelezhetetlenĂĽl Japán államterĂĽletĂ©nek rĂ©szĂ©t kĂ©pezik".
    EgyĂ©rtelmĂ»vĂ© tette azt is, hogy kĂĽlpolitikájának fõ cĂ©lja az amerikai-japán szövetsĂ©g erõsĂtĂ©se lesz, amelyet szerinte a jelenleg kormányzĂł DPJ fĂ©lrekezelt.
    Abe korábban a védelmi költségvetés növelését és a hadsereg, az önvédelmi erõ jogköreinek kiterjesztését is kilátásba helyzete, ám egyesek úgy vélik, hogy a pacifista Új Komeitó részvétele a kabinetben visszafoghatja az LDP harciasabb szárnyát.
    A választás estĂ©jĂ©n Abe azt is megerõsĂtette, hogy nem tett le az alkotmány - többek között a háborĂşt Ă©s hadsereg fenntartását tiltĂł kilencedik cikk - mĂłdosĂtására vonatkozĂł tervĂ©rõl sem, amely felĂ© legutĂłbbi miniszterelnöksĂ©ge idejĂ©n is lĂ©pĂ©seket tett.
    Az LDP átütõ sikere egyesek szerint véget vethet a szigetország éppen Abe elõzõ miniszterelnöksége alatt kezdõdött belpolitikai instabilitásának, amelyet jól jellemez, hogy 2006 szeptembere óta eddig hat miniszterelnököt "fogyasztott el" a közel százharminc milliós Japán.
    Ugyanakkor önmagában a kĂ©tharmad mĂ©g nem jelent garanciát erre: 2009-ben a DPJ koalĂciĂłs kormánya is 320 kĂ©pviselõvel kezdte meg munkáját, a mostani választásokra azonban 230 fõre fogyatkozott a demokrata frakciĂł. Emellett Abe 2006-ban is kĂ©tharmados kormánytöbbsĂ©get vett át elõdjĂ©tõl, Koidzumi DzsunicsirĂłtĂłl, mĂ©gis hamar kicsĂşszott a kezĂ©bõl az irányĂtás.
    Elemzõk elsõ helyzetértékeléseikben úgy vélték: az LDP elsöprõ gyõzelmével stabilizálódhat a belpolitikai helyzet, de ehhez a pártnak tanulnia kell azokból a hibáiból, amelyek miatt három éve a választók fél évszázad után ajtót mutattak a liberális demokratáknak.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!