(MTI-Press) - Mintegy tizenöt évvel ezelõtt a környezetvédelemre sokat adó Oregon amerikai szövetségi állam, ahol a gépkocsik rendszámtábláin is fenyõfa látható, megpróbálkozott azzal, hogy megújuló energiaforrásként hasznosítsa a partjait mosó csendes-óceáni hullámokat. A kezdet azonban nem bizonyult valami fényesnek: az elsõ kísérleti bójagenerátor, amelyet nagy csinnadrattával mutattak be, pillanatok alatt elsüllyedt. Azóta viszont sokat változott a technológia, és az Egyesült Államok elsõ kereskedelmi célú, hálózatba kapcsolt, az Ocean Power Technologies (OPT) nevû New Jersey-i cég által tervezett hullámgenerátorának a kipróbálása hamarosan a végéhez közeledik. A berendezést tervek szerint októberben üzembe állítják.
A washingtoni kormányzat által engedélyezett tíz generátor a vállalat szerint mintegy ezer otthon áramellátásának biztosításához elegendõ. Ha a mérnökök elégedettek lesznek a próba eredményével, uszállyal viszik a berendezést Reedsport várostól mintegy 4 kilométerre, a nyílt óceánon lévõ mûködési helyére, ahol lehorgonyozzák.
"Most minden tekintet az OPT bójájára szegezõdik" - mondta a The New York Times címû lapnak Jason Busch, annak az Oregon Wave Energy Trust (Oregoni Hullámenergetikai Alapítvány) nevû, államilag finanszírozott nonprofit csoportnak a vezérigazgatója, amely az utóbbi hat évben 10 millió dollárt költött a hullámenergetikai kutatásokra, és 430 ezer dollárral támogatta az Ocean Power Technologiest is.
A halászati ipar aggódik
Azon kívül, hogy hamarosan munkába áll az elsõ hullámgenerátor, Oregon más téren is élen jár az energiatermelésnek ezen a területén: az év végére vagy a jövõ év elejére várhatóan végeznek annak a felmérésével, hogy az állam óceáni partvidékének mely részein érdemes hullámenergetikai fejlesztéseket végrehajtani.
Az energiatermeléssel foglalkozók világszerte nagy érdeklõdéssel figyelik azt, ami a szövetségi államban történik, mivel az elsõ amerikai kereskedelmi hullámenergetikai vállalkozás sikere vagy kudarca nagy mértékben meghatározza, hogy az energiatermelésnek ettõl a fajtájától eddig távol maradt nagyvállalatok hajlandóak lesznek-e beruházásokba fogni.
A halászati ipar lobbistái és ügyvédei ugyanakkor aggódnak amiatt, hogy az alaposan át nem gondolt hullámenergetikai fejlesztések olyan károkhoz vezethetnek, mint a múlt század harmincas éveiben az Egyesült Államok északnyugati partvidékén tapasztalt vízerõmû-építési láz. Az építõk akkor nem gondoltak arra a sûrû ökológiai hálóra, amelyet a természet az évmilliók folyamán a lazacok köré font. Ezek a halak a medvéktõl a madarakig sok állat fõ táplálékává váltak, és a gátépítéssel elvágták õket folyókban lévõ ívóhelyeiktõl, lehetetlenné téve ezzel a szaporodásukat.
"A legnagyobb gondunk, hogy nehogy azt csinálják, ami a gátakkal történt, vagyis hogy elhelyeznek egy csomó berendezést az óceánban, aztán hátradõlnek, és várják, mi fog történni. Mi a lassú fejlesztés hívei vagyunk" - mondta John Holloway, a szabadidõs horgászat támogatására alakult, Oregon Anglers (Oregoni Horgászok) nevû politikai csoport titkára.
Ahány hullám, annyiféle
Az Egyesült Államok északnyugati partvidéke kétségtelenül rendkívül vonzó a hullámenergetika híveinek: a hatalmas, folyamatosan egymást követõ hullámok Észak-Kaliforniától Washington államig csapkodják a partvidéket.
"A hullámenergia lényegében felhalmozott szélenergia" - fejtette ki Charles F. Dunleavy, az OPT vezérigazgatója. Tájékoztatása szerint a csendes-óceáni partvidék északi részén az állandó szél egymást folyamatosan követõ hullámokat kelt, amelyek nagy területet járnak be, vagyis a bóják kiterjedt térségben helyezhetõk el.
Ehhez hasonló, bójakihelyezésre alkalmas vidék még Nyugat-Európa óceáni partvidékének egy része és Dél-Amerika.
A projektnek ezzel együtt az a célja, hogy az érkezõ hullámok energiáját maradéktalanul kihasználják. Az OPT bójáját ezért abból az elvbõl kiindulva építették meg, amelyet a hajósok már Odüsszeusz kora óta vallanak: ahány hullám, annyiféle.
Minden bóján van egy számítógép, amely kapcsolatban áll a tõle távolabb, az óceán felszínén úszó kisebb berendezésekkel, és az ezektõl kapott, az érkezõ hullámra vonatkozó információk alapján vezérli a bójában a hullám hatására le-fel mozgó hatalmas dugattyút. Ez termeli az áramot, amely aztán tenger alatti kábelen jut el a partra.
És hogy a környezetvédõk aggodalmát is eloszlassák, a berendezésben nincs hidraulikus folyadék, amely egy baleset során szennyezné a tengert, hanem mozgó alkatrészekkel, köztük számtalan apró fogaskerékkel helyettesítették õket.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!