null(MTI) - Magyarországi látogatásra hívta meg Simon Peresz izraeli államfõt Áder János. A köztársasági elnök szerint kettõjük hétfõi jeruzsálemi találkozójának legfontosabb hozadéka a két ország közötti tudományos együttmûködés mélyítése lehet.
A magyar és az izraeli köztársasági elnök munkavacsorán vett részt egy jeruzsálemi szállodában. Áder János a találkozó után magyar újságíróknak azt mondta: a két ország kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatai az elmúlt évtizedben töretlenül fejlõdtek, a tudományos együttmûködést azonban ki kell teljesíteni. Ezt azzal indokolta, hogy Izrael az utóbbi tíz évben olyan fejlõdést ért el, olyan tudást és tapasztalatot szerzett például a mezõgazdaság és a vízgazdálkodás területén, amibõl Magyarország is profitálhat, ez pedig mindkét fél érdeke. Az államfõ arról is tájékoztatott, hogy magyarországi látogatásra hívta Simon Pereszt, aki külügyminiszterként már járt Budapesten. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy 2008-ban Sólyom László látogatott Izraelbe, õ pedig elsõ Európán kívüli kétoldalú tárgyalásait Jeruzsálemben folytatja le. Izraeli államfõ eddig kétszer utazott Budapestre: Hájim Herzog 1991-ben, Móse Kacav pedig 2004-ben, amikor beszédet mondott a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont megnyitóján. A köztársasági elnök nyilatkozatában arra is kitért, hogy a Simon Peresszel folytatott megbeszélésük közvetlen, baráti hangú volt, noha elõször találkoztak, és nagy kettõjük között a korkülönbség: a most 89 éves izraeli politikust 1959-ben választották meg elõször parlamenti képviselõnek, abban az évben, amikor õ született. A jeruzsálemi Dávid Király Hotelben tartott munkavacsorán izraeli oldalról részt vett Jaakov Niman igazságügyi miniszter is - akivel kapcsolatban Áder János megjegyezte, hogy magyar származású, szülei makóiak voltak -, magyar részrõl pedig mások mellett Szentgyörgyi Zoltán nagykövet és Hóvári János, a külügyi tárca globális ügyekért felelõs helyettes államtitkára. Áder János ezt megelõzõen délután Jeruzsálem óvárosában járt, ahol a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás szent helyei is megtalálhatók. Felkereste a Siratófalat, a judaizmus szent helyét, és a Szent Sír-templomot, amely a keresztények hite szerint Jézus keresztre feszítésének, eltemetésének és feltámadásának helyén épült. Az államfõ látogatást tett az osztrák (korábban osztrák-magyar) zarándokházban is. Áder János a rendszerváltás óta - Göncz Árpád és Sólyom László után - a harmadik magyar köztársasági elnök, aki hivatalos látogatást tesz Izraelben. Az államfõ kedden Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel tárgyal, majd beszédet mond a második világháború alatt a deportálástól magyarországi zsidók ezreit megmentõ svéd diplomata, a száz éve született Raoul Wallenberg tiszteletére rendezendõ jeruzsálemi megemlékezésen a kneszet, az izraeli parlament épületében. A köztársasági elnök ellátogat a Jad Vasem Intézetbe, a világ legnagyobb holokauszt-emlékközpontjába is. Áder János szerdán a palesztin területen fekvõ ciszjordániai Betlehemben zárja háromnapos közel-keleti látogatását.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!