null(MTI) - Az idén is sikeres és eredményes volt a TeSzedd! akció. A résztvevõk több ezer tonna szemetet gyûjtöttek össze - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szombaton az akció befejezése után az MTI-vel.
Az Összefogás a tiszta Magyarországért mozgalom keretében 700 településen, összesen több mint 1500 helyszínen zajlott Magyarország legnagyobb hulladékgyûjtési akciója. A tapasztalatok szerint, ahol tavaly is szedtek szemetet, ott az idén kevesebb volt a hulladék - emelte ki a közlemény. Az akciót közösen rendezte meg a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és az Országos Polgárõr Szövetség. A rendezvény kiemelt támogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap volt. A TeSzedd! akcióra ebben az évben is egyéni önkéntesek, vállalatok, önkormányzatok, iskolák és civil szervezetek jelentkeztek. Az összefogás célja az idén is a gazdátlan, elhagyott hulladékok eltakarítása volt. Az esemény fõvédnöke 2012-ben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, szakmai irányítója pedig Illés Zoltán környezetügyért felelõs államtitkár volt. Az akcióra elõzetesen mintegy 110 ezren regisztráltak, a gyûjtõpontokon pedig a becslések szerint körülbelül ugyanennyi önkéntes csatlakozott hozzájuk. Pontos adatok még nincsenek arról, hogy a résztvevõk hány tonna szeméttõl szabadították meg a környezetet, de a becslések szerint az önkéntesek munkájának köszönhetõen legalább 3 ezer tonna hulladék gyûlt össze. A közlemény kiemeli: a szelektivitás mértékének és az újrahasznosítás arányának növelését tûzte ki célul a hulladékról szóló törvény, amely már az Országgyûlés elõtt van. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelõs államtitkára az akció egyik fõvárosi helyszínén azt hangsúlyozta, hogy a betétdíj bevezetésével azt szeretné elérni a kormány, hogy ne érje meg például az üveget eldobni. A lerakási járulék pedig azt kívánja ösztönözni, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön a lerakókba, helyette az újrahasznosítás kerüljön elõtérbe. Az akciót Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter indította el Karcagon. Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára szintén részt vett az ország legnagyobb hulladékgyûjtési akciójában a fõvárosi XVII. kerületi Ligetsoron. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelõs államtitkár Iváncon a helyi önkéntesekkel együtt rövid idõ alatt 40 zsák szemetet szedett össze a település melletti erdõ szélén. Czerván György agrárgazdaságért felelõs államtitkár pedig Tápiószentmártonban tisztította meg a helyiekkel közösen a horgásztó környékét. Hende Csaba honvédelmi miniszter Szombathelyen vett részt az országos hulladékgyûjtésben. Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Pápán segített az önkénteseknek. Tóth László gazdasági és informatikai államtitkár valamint Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelõs államtitkára és Priit Pallum észt nagykövet is csatlakozott az akcióhoz. A rendezvény hátterét, a zsákok és kesztyûk beszerzését, az önkéntesek által összegyûjtött hulladék szakszerû begyûjtésének és lerakásának költségét ebben az évben az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség vállalta. A vízügyi igazgatóságok az Országos Polgárõr Szövetség közremûködésével idén százezer pár munkavédelmi kesztyût és ugyanennyi zsákot osztottak szét országszerte az önkéntesek között. A TeSzedd! akcióban zsákokban összegyûjtött szemetet a helyi hulladékgyûjtéssel foglalkozó közszolgáltatók szállítják el. A TeSzedd! akció tavaly indult útjára hagyományteremtõ céllal, és Magyarország legsikeresebb civil akciójává vált - olvasható a VM közleményében.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!