A vártnál sokkal könnyebben, 15 góllal verte a Balatonfüredet a Pick Szeged együttese a 2011-es év utolsó bajnoki mérkõzésén. A francia Montpellier elleni, vasárnapi Bajnokok Ligája mérkõzés elõtt még egy komoly próbatétel várt Skaliczki László együttesére, hiszen a tabella felsõházában tanyázó Balatonfüred érkezett a Tisza-parti városba. A Picknek korábban már meggyûlt a baja a Veszprém megyei gárdával, így a kétszeres magyar bajnok nem vehette félvállról az összecsapást. A Mikler Roland nélkül felálló együttes végül kiütéses gyõzelmet aratott a Balatonfüred felett. A Pick már az elsõ félidõben eldöntötte a mérkõzés sorsát, hiszen a félidõben 8 gólos szegedi vezetéssel mehettek pihenõre a csapatok. A kevés vendég találat elsõsorban a válogatott Tatai Péternek és az acélos Pick védekezésnek volt köszönhetõ. Míg a hazai oldalon Fero Sulc, Lékai Máté, valamint többek között Ancsin Gábor jeleskedett a gólgyártásban, addig a Fürednél elsõsorban a horvát légiós Sandrk volt eredményes. A Pick végül teljesen megérdemelten nyert a kissé enerváltan és minden bizonnyal formán kívül játszó fürediek ellen. Remélhetõleg a jó forma a hétvégi Montpellier elleni összecsapásra is megmarad.
Az összecsapás félidejében a hétfõn meghirdetett "Dobj egy plüssállatot!" akció keretében a szurkolók a pályára dobták a magukkal hozott játékokat, amelyeket a szegedi csapat a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthonok Igazgatóságának ajánlott fel.
Pick Szeged - Balatonfüredi KSE 33-18 (14-6)null
Szeged, 1600 nézõ. Vezette: Szegedi, Unyatinszki
SZEGED: TATAI - PRODANOVICS 4 (1), ANCSIN 6, Buday 1 (1), ZUBAI 4, Sulc 4, VADKERTI 3. Csere: Tóth M. (kapus), Czina, Bajorhegyi, LÉKAI 5, Pribanic 4 (1), Gidai 1, Fekete B., Felföldi, Tóth B. 1. Edzõ: Skaliczki László
BALATONFÜRED: Szathmári - Tombor 1, Kovács Gy., Ivanov, Kis Á., Szöllõsi B. 1, Pásztor I. 1. Csere: Szabó T. (kapus), SANDRK 6 (1), Lelkes, Lókodi 4, Németh L. 1, Nagy D., Salamon, BENMILOUD 4. Edzõ: Sótonyi László
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1
- Interjú Skaliczki Lászlóval:
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!