(MTI) - További pénzügyi konszolidációs lépésekre szólították Görögországot az euróövezeti országok pénzügyminiszterei, miután Athén bejelentette, hogy nem tudja teljesíteni az idei államháztartási hiánycélt.
A miniszterek luxembourgi találkozóját követõen, hétfõ éjjel tartott sajtótájékoztatóján Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke ezt közölve ugyanakkor továbbra is kizárta, hogy bármilyen módon szóba kerülne Görögország kilépése az euróövezetbõl.
Hozzátette: a miniszterek üdvözölték azokat az új lépéseket, amelyeket a görög kormányzat a múlt hét végén jelentett be. Fontosnak tartották ugyanakkor azok szigorú végrehajtását is.
Mint mondta, azt szeretnék, ha a következõ években teendõ kiegészítõ intézkedésekrõl Görögország szorosan egyeztetne az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértõvel.
Azt is jelezte, hogy Athén várhatóan csak novemberben kaphatja meg a támogatására kidolgozott 110 milliárd eurós hitelcsomag következõ részletét, 8 milliárd eurót. Juncker ezt azzal indokolta, hogy az uniós intézmények és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértõi csoportja még nem készítette el friss jelenését a görög helyzetrõl.
Bizonyosságát fejezte viszont ki, hogy Görögország eleget tesz a szükséges feltételeknek, és megkapja a részletet. A sajtótájékoztatón Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelõse is úgy vélte, Athén jó úton jár. Mint mondta, annak van kiemelt jelentõsége, hogy Görögország a jövõ évi hiánycélt teljesítse vagy túl is szárnyalja, az idén pedig még javítson eddigi teljesítményén.
Kérdéses maradt, hogy a miniszterek a közeljövõben tartanak-e újabb - soron kívüli - találkozót a hitelrészlet felszabadításának érdekében, ahogyan azt korábban tervezték.
Az azonban továbbra is várható, hogy az euróövezet országainak állam- és kormányfõi a két hét múlva esedékes európai uniós csúcsértekezlet idején külön megbeszélést is folytatnak.
A luxembourgi sajtótájékoztatón Juncker és Rehn megerõsítette, hogy a miniszterek megállapodtak azokban a feltételekben, amelyek mellett a hitelezõ országok biztosítékot kaphatnak a Görögországnak nyújtott támogatás visszafizetésével kapcsolatban.
Ennek részleteit azonban közölték. Rehn csupán annyit mondott, hogy kiegyensúlyozott megállapodás született, Juncker pedig azt jelezte, hogy Finnországon kívül más ország nem jelezte igényét külön biztosítékokra.
A témát Finnország kérésére tárgyalták. Helsinki a múlt héten jóváhagyta az uniós euróstabilitási mechanizmus bõvítésére vonatkozó euróövezeti megállapodást, de elõzõleg feltételül szabta a biztosítékok kidolgozását.
Mindkét hétfõi nyilatkozó megerõsítette, hogy megvitatták azokat a lehetõségeket, amelyek révén tovább javítható a jövõbeni mechanizmus hatékonysága.
Rehn külön hangoztatta a válságmegelõzési célra kidolgozott hat új uniós jogszabály fontosságát is, és bizodalmát fejezte ki, hogy a szabályok (amelyek kidolgozásában az EU soros elnökségét ez év elsõ felében betöltõ Magyarországnak kiemelten fontos szerepe volt) jövõre életbe is léphetnek.
A találkozóról kiszivárgott hírek szerint a miniszterek derûlátónak mutatkoztak abban a tekintetben, hogy a stabilitási mechanizmussal kapcsolatos reformokat Szlovákia is megszavazza, a témában jelenleg mutatkozó koalíciós nézeteltérések ellenére. Ezt jelezte Luxembourgban a közlések szerint Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter is.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!