Nyitott uszodában kezdhette a Vodafone OBI 2010/2011-es szezonjának rájátszását a Szeged Beton csapata. Az alapszakaszt második helyen záró együttes azt a Vasast (4.) fogadta, akit április elején a bajnokság 25. fordulójában egy góllal sikerült felülmúlniuk, ráadásul idegenben a Komjádi uszodában.
JĂłl kezdõdött a mĂ©rkõzĂ©s a Szeged Beton számára, hiszen alighogy megszereztĂ©k a labdát, Dr. Molnár Tamás máris beköszönt Nagy Viktornak. Szinte mĂ©g fel sem ocsĂşdhattak meglepetĂ©sĂĽkbõl a piros-kĂ©kek, amikor Török BĂ©la Ă©s Aaron Younger is utat talált a Vasas kapujába, elõbbi kĂ©tszer is. Az elsõ fĂ©lidõ után Ăşgy tĂ»nt, hogy a Szeged nagy arányĂş gyõzelmet arathat a fõvárosiak fellett, azonban nem Ăgy törtĂ©nt, hiszen a második negyedre alaposan megrázták magukat a vendĂ©gek. A horvát klasszis Boskovic után, Vörös, Powers Ă©s Steinmetz Barnabás is gĂłlt szerzett, majd a fĂ©lidõben már 5-4-et mutatott az eredmĂ©nyjelzõ a Vasasnak. A harmadik negyedet döntetlenre hozta a Beton Kiss Csaba duplájával, majd az utolsĂł negyedben Aaron Youngernek sikerĂĽlt pontot mentenie, Ăgy alakult ki a 7-7-es vĂ©geredmĂ©ny. A Szeged nyerhetett volna, ha jobban kihasználja emberelõnyös helyzeteit. A rájátszást a Beton a HonvĂ©d ellen folytatja idegenben szerda este 8 Ăłrakor.
- Kásás Zoltán vezetõedzõ értékelése:
- Vodafone fĂ©rfi vĂzilabda OB I, rájátszás az 1-4. helyĂ©rt 1. fordulĂł
Szeged Beton-Vasas 7-7 (4-0, 0-5, 2-2, 1-0)Újszegedi sportuszoda, 400 nézõ. Vezette: Ifj Juhász Gy., Marjay.
Szeged: Baksa - Juhász Zs., Kiss CS. 2, Younger 2, Kayes, Molnár T. 1, Török 2. Csere: Varga P., Busila, Somogyi, Komlósi. Edzõ: Kásás Zoltán.
Vasas: Nagy V. - Kiss G., Katonás, Decker, Powers 1, Steinmetz 1., Boskovic 3. Csere: Kovács R., Vörös 1, Vámos, Takács, Hõna. Edzõ: Földi László.
Gól: -- emberelõnybõl: 10/0, ill. 10/3.
Ötméteresbõl: -, ill. 1/1.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!