Harminc gesztenyefát keres az ügyészség Szilvásy Györgyön. A fákat még Benedek Fülöptõl kapta és az egykori államtitkár ügyében folyó nyomozásban állította azt, hogy kifizette. Az ügyészség szerint ez nem igaz, ezért hamis tanúzással gyanúsították meg. Szilvásy György viszont azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy a számlát be is tudja mutatni. A politikust pénteken hallgatták ki gyanúsítottként a Budapesti Nyomozó Ügyészségen.
Még 2010-ben tett egy tanúvallomást, amiben az ügyészség szerint nem a valóságnak megfelelõen állította, hogy kifizetett 30 gesztenyefa csemetét, amit Benedek Fülöp szerzett neki - mondta Szilvásy György, volt titokminiszter. Véleménye szerint a Központi Nyomozó Fõügyészség elõtt Benedek Fülöp ügyében folyó nyomozásból kivenni egy ilyen ügyet, az úgy hangzik, mintha az egyik ügyészi szerv a másikat utasította volna nyomozásra. Az is különös, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, ahol pénteken kihallgatták, az épület elõtt számos újságíró várt rá. A volt miniszter szerint kérdéses, honnan volt információjuk arról, hogy ma kihallgatja õt az ügyészség. A 30 facsemetérõl egyébként megtalálta a számlát, így bizonyítani tudja, hogy kifizette azokat. A számla azért nem volt nála, mert nem tudta, milyen ügyben akarnak vele beszélni az ügyészek. Szilvásy György szerint az UD-ügyben bevett ügyészségi gyakorlat folytatódik: szerinte az ügyészség valamiért nem érdekelt abban, hogy a javára szóló körülményeket figyelembe vegye. Példának hozta, hogy az UD-ügy kapcsán õt azért vádolják személyes adattal visszaéléssel, mert szétosztott egy hangfelvételeket tartalmazó CD-t a nemzetbiztonsági bizottságban. Ennek az ügynek a fideszes érintettjei azért nem vádlottak, mert a vádiratban az áll, hogy õk az érintettek engedélyével tették közzé a felvételeket. Csakhogy az ügy irataiban nem szerepel egy szó sem arról, hogy az ügyészség bárkit megkérdezett volna, hogy engedélyt adott a felvétel kiadására. Ráadásul a kedden a bíróság elõtt a kérdésben érintett Horváth Károly azt mondta, hogy nem adta hozzájárulását, Kövér László nem emlékezett, Demeter Ervin pedig azt mondta, hogy szóban megengedte.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!