Hétfõn 350 ezer eurót fizetett ki a Mal. Zrt. az áramszolgáltatónak a tartozásából. Korábban a Magyar Nemzet írt arról, hogy több mint kétmilliárd forinttal tartozik a tavaly vörösiszap-katasztrófát okozó Mal Zrt. a be nem fizetett gáz- és villanyszámlák miatt. Az E-On-nál megerõsítették a lap információit.
A vörösiszap katasztrófával kapcsolatos kormányzati honlapon Bakondi György hétfõn azt közlte, hogy hétfõn 350 ezer eurót fizetett ki a MAL a tartozásából, csütörtökön pedig újabb 300 ezer eurót fizet ki. Az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója, katasztrófavédelmi kormánybiztos a közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy az áram kikapcsolása megállítaná az üzemben folyó termelést, és ezzel csõdbe vinné a MAL-t. A termelés és a kereskedelem adatai, a likviditás adatai alapján pedig komoly esély van arra, hogy rendezni lehet ezeket az adósságokat.
Bakondi György beszámolt arról, hogy több per zajlik a Mal Zrt. ellen, ezt egyelõre magánszemélyek indították, de az állam is perrel fogja a károkozóval szemben érvényesíteni a katasztrófával kapcsolatos költségeit. Ez azonban még idõt igényel, még 3-4 per van hátra, a bíróság még nem jutott odáig, hogy kimondja a Mal Zrt. felelõsségét. A peres eljárások akár több évig is elhúzódhatnak.
A kormánybiztos utalt arra is, hogy lezárult a katasztrófavédelmi törvény társadalmi vitája, és hamarosan az Országgyûlés elé kerül a javaslat. A rendelkezés szerint a veszélyes anyaggal foglalkozó vállalatok bevételük 0,1 százalékát kötelesek lennének befizetni egy katasztrófavédelmi alapba, egységes iparbiztonsági hálózatot hoznának létre, új alapokra helyeznék a veszélyhelyzetek kezelésénél az állami feladatokat, és az irányításban az állam nagyobb szerepet kapna.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!