A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom képviselõi szerint hazudott nekik a Nemzeti Erõforrás Minisztérium. A tíz nappal ezelõtti demonstráción a tárca illetékese megígérte, hogy egy-két napon belül pályázatot írnak ki a látássérülteket rehabilitáló központok további mûködtetésére. Mivel ez nem történt meg, a szervezet lemondásra szólította fel Réthelyi Miklós nemzeti erõforrás minisztert.
A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom néhány hete 12 pontos petíciót juttatott el a Nemzeti Erõforrás Minisztériumhoz, majd március 11-én tüntetett is a tárca épülete elõtt. A szervezet azt nehezményezi, hogy az állam megvonta az elemi rehabilitációs szolgáltatások támogatását, amely eddig évente 1200, felnõtt korában megvakult embernek segített abban, hogy megtanuljon például közlekedni és fehér bottal járni. A demonstráción Szõke László, a minisztérium fogyatékosságügyi fõosztályvezetõje megígérte, hogy a tárca egy-két napon belül pályázatot ír ki, amely biztosítaná az anyagi forrást, és megmentené az országos hálózatot. A szükséges pályázatot azonban nem írták ki, vagyis a Nemzeti Erõforrás Minisztérium hazudott a látássérülteknek - mondta Berta László, a Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom tagja. Az elmúlt másfél évben a magyar állam 114 millió, az Európai Unió pedig 682 millió forintot költött nyolc rehabilitációs központ kialakítására, amelyek évente 1200 látássérültet tudnak ellátni. A szervezet szerint az uniós pénzeket nem lenne szabad következmények nélkül veszni hagyni, ám a magyar állam a szükséges fenntartási költségek megvonásával egy pénzügyi korrekciós eljárás megindítását is kockáztatja. A mozgalom úgy látja, hogy a minisztériumi vezetés nyilvánvalóan nem alkalmas a rábízott feladat elvégzésére, hiszen cserbenhagyja a rászorulókat, nem tartja be a nyilvánosság elõtt tett ígéretét és könnyelmûen bánik a közpénzzel. A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom ezért felszólítja Réthelyi Miklós nemzeti erõforrás minisztert, hogy tegyen az ügy érdekében. Ellenkezõ esetben pedig vállalja a felelõsséget az általa vezetett tárca mulasztásaiért és mondjon le a posztjáról - tette hozzá Berta László. A Nemzeti Erõforrás Minisztérium még nem reagált a mozgalom közleményére.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!