A rendõrség nem betiltotta a felvonulást, csak a szervezõk által bejelentetett új útvonalon nem engedélyezik azt - derült ki a Budapesti Rendõr-fõkapitányság kedd késõ esti közleményébõl. A döntés oka, hogy a rendezvény átszervezett és így meghosszabbított útvonala miatt a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.
Mint ismert, a napokban többen arról írtak, hogy rendõrség nem engedélyezte a június 18-ára tervezett budapesti melegfelvonulást. A Szivárvány Misszió Alapítvány június 18-ára, délutánra jelentett be a rendezvényt, amely a Hõsök terét, az Andrássy utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat érintette volna. Késõbb ezt akarták meghosszabbítani Kossuth térig. Steigler Sándor, a felvonulás egyik szervezõje korábban úgy nyilatkozott, hogy szerintük politikai okai vannak annak, hogy a rendõrség nem engedélyezte a felvonulást és a döntés miatt bírósághoz fordulnak.
A BRFK közleményében azt írja, a Budapesti Rendõr-fõkapitányságra egy hete, késõ este érkezett egy alapítványtól bejelentés, hogy a rendõrség által még tavaly szeptemberben tudomásul vett felvonulás elõre egyeztetett, és az eredeti bejelentésben szereplõ útvonalát a szervezõ módosította, meghosszabbította. Mint írják, a bejelentést értékelték. Végül úgy döntöttek, ezen az új, módosított útvonalon nem lehet megtartani a rendezvényt, mert az átszervezett és így meghosszabbított útvonala miatt a közlekedés más útvonalon nem biztosítható. Ugyanakkor hangsúlyozzák: a rendõrség nem tiltotta be a melegfelvonulást.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!