A nyílt utcán végeztek ki három embert kenyai rendõrök
Független Hírügynökség
2011 January 20, Thursday
A kenyai hatóságok felfüggesztettek három rendõrt csütörtökön, akik a nyílt utcán végeztek ki három férfit, majd az ügyet megpróbálták eltusolni.
|
A kenyai hatóságok felfüggesztettek három rendõrt csütörtökön, akik a nyílt utcán végeztek ki három férfit, majd az ügyet megpróbálták eltusolni. A szerda reggeli csúcsforgalom idején történt gyilkosságokról azonban fényképeket készített egy járókelõ, akinek felvételeit címlapon közölte egy kenyai napilap.
A Daily Nation címû kenyai lap címoldalán megjelent fényképen három civilruhás rendõrt lehet látni, ahogy három, földön fekvõ férfire tartják fegyvereiket, egy forgalmasnak tûnõ út kellõs közepén. A fényképet készítõ szemtanú elmondása szerint a rendõrök kiparancsolták autójukból a három férfit, aki felemelt kézzel szállt ki, majd a rendõrök utasítására a földre feküdt. A lapnak nyilatkozó szemtanú elmondta: a rendõrök ekkor közvetlen közelrõl, több lövéssel agyonlõtték mindhármukat. A rendõrség azonban teljesen másként számolt be az esetrõl, a helyszínre fél órával késõbb kiérkezett újságíróknak. Egy egyenruhás rendõrtiszt azt állította, hogy hat gyanúsított volt, aki fegyvert rántott a rendõrökre, majd menekülni próbált. A tiszt azt mondta, hogy a rendõrök menekülés közben lõttek le közülük hármat, míg a többiek elmenekültek - írta a Daily Nation. Az újságcikk megjelenését követõen a belbiztonsági miniszter utasításba adta az érintett három rendõr felfüggesztését, ellenük nyomozást indítottak. A miniszter ugyanakkor figyelmeztette a bûnözõket, hogy a rendõrség továbbra is keményen fel fog lépni ellenük, a törvények betartásával. Egy 2009-es ENSZ-jelentés szerint a kenyai rendõrségen belül rendszeresnek és elterjedtnek számítanak az önkényes kivégzések.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!