A feltaláló mutatta be az érdeklõdõknek azt a "high-tech hungaricumnak" nevezett új számítógépes programot, amellyel nemcsak a monitoron, hanem térben lehet látni az adott felületet. A Leonar3Do elnevezésû programot számos területen, így például a mûvészetben vagy éppen az orvostudományban is lehet használni. A tapasztalatok szerint a gyerekek minden segítség nélkül, nagyon gyorsan ráéreznek a használatára.
A Közlekedési Múzeumban lévõ "Ûrhódító - a számítógépes játék (r)evolúciója" címû kiállításon mutatta be minden érdeklõdõnek a fiatal számítógépes szakember azt a találmányát, amely gyakorlatilag 3 dimenzióssá varázsolja a monitoron látott képeket. Rátai Dániel a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy találmánya - a Leonar3Do - a világ elsõ, komplett virtuális valóságot nyújtó programja. A lényege az, hogy a számítógép monitorján 2 dimenzióban látott felületet 3 dimenzióssá alakítja, azaz a képek gyakorlatilag "kijönnek a képernyõrõl" és térben látszanak. A használatához három szenzorra, egy 3 dimenziós szemüvegre, illetve az egér térbeli megfelelõjére, azaz egy madárnak nevezett eszközre van szükség. Ez utóbbi leginkább egy festékszóró pisztolyra hasonlít és ugyanúgy, ahogy a monitoron az egérrel, ezzel is lehet mindenféle mûveletet elvégezni már a térben - magyarázta a szakember. Rátai Dániel elmondta, hogy a program szinte bármilyen területen használható, a mûvészettõl elkezdve egészen az orvostudományig. Már körülbelül másfél hónapja forgalomban van és Magyarország mellett Japánban és Ausztráliában is árulják. A tapasztalatok szerint a gyerekek nagyon szeretik, gyakorlatilag segítség nélkül ráéreznek arra, hogyan kell használni. A fiatalok mellett a szülõk is kedvelhetik, hiszen a kicsiknek ezzel köszönhetõen fejlõdik a térlátásuk, kézügyességük és kreativitásuk - tette hozzá.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!