Dacia Logan kabrio az Auto K9-tõl
Munkatársunktól
2010 October 15, Friday
Eddig nem sokat lehetett hallani a román Auto K9 csapatáról, azonban a mostani akciójuk meglehetõsen látványosra sikeredett. A román tuning cég nem csinált mást, csak fogta a hazai ipar egyik legolcsóbb autóját és egy mutatós kabriót faragott belõle.
|
A Renault egy olcsó és viszonylag megbízható autóval szerette volna meghódítani a kelet-európai piacokat, ez lett a Dacia Logan, hiszen az egykori KGST országaiban már jól ismerték a Pitesti melletti gyár négykerekûit. A franciák megelégedtek a szedán változattal, azonban a román Auto K9 fantáziáját úgy tûnik, hogy megmozgatta a viszonylag egyszerû négyajtós és kibõvítették a palettát. A román székhelyû tuning cég egy szedánt alakított át kabrióvá, mégpedig úgy, hogy az autónak egész egyszerûen levágta a tetejét. A K9 természetesen eltüntette a hátsó ajtót, illetve az elsõket valamivel nagyobbra cserélte. Az autó érdekessége, legalábbis a képek tanulsága szerint még az is, hogy nincs teteje, ennek tükrében elsõsorban csak jó idõben lehet használni. A román tuning cég természetesen kezelésbe vette az autó optikáját is, illetve egyedi könnyûfém felnikkel is ellátta a Logant. Az i-re a pontot a fehér bõr garnitúra, valamint a komoly high-end hifi teszi fel.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!