Szerdán dõl el, hogy folytatódhat-e a termelés a gyárban, pozitív döntés esetén már hétvégén újraindulhat a munka - jelentette be a cég felügyeletére kinevezett katasztrófavédelmi kormánybiztos. Bakondi György közölte, a katasztrófát okozó vörösiszap-tározó üzemeltetõjének, azaz a MAL Zrt.-nek már minden telephelyét a rendõrség õrzi, és az informatikai rendszert is ellenõrzik a szakemberek. A kormánybiztos hozzátette, még kedden találkozni és tárgyalni fog a cég igazgatótanácsának tagjaival és a menedzsmenttel.
A legszükségesebb intézkedéseket már megtette a MAL Zrt. felügyeletét átvevõ kormánybiztos és szakmai csoportja - jelentette be kedden délután Bakondi György. Mint mondta, a cég valamennyi telephelyének és létesítményének õrzését átvette a rendõrség, illetve az informatikai rendszert is ellenõrzik a szakemberek. A kormánybiztos emellett még a keddi napon találkozni és tárgyalni fog a MAL igazgatótanácsának tagjaival, illetve a menedzsmenttel. Bakondi György hozzátette, hogy a rendõrségi nyomozásról is folyamatosan tájékoztatást kap, arról számolt be, hogy a társaság fõvárosi központjában már házkutatást is tartottak a nyomozók. A kormánybiztos azt is elmondta, hogy a szerdai kormányülésen dõl el, hogy újraindulhat-e a termelés az ajkai timföldgyárban, amelyhez tartozik a tározó. Megfogalmazása szerint, ennek magas valószínûsége. A kazánokat mindenesetre már melegítik, ez azt jelenti, hogyha pozitív döntés születik, már a hétvégén folytatódhat a munka a gyárban. A tájékoztatón Bakondi György arról is beszélt, hogy mindent megtesznek a helyzet tisztázására, segíteni fogják a termelés újraindítását és azt, hogy a cég megfelelõen közremûködjön a kárenyhítésben. Bakondi György emlékeztetett, hogy az Országgyûlés hétfõn módosította a honvédelemrõl szóló törvényt, ennek értelmében kormánybiztosként a hatáskörébe kerül a MAL Zrt. teljes körû felügyelete, vagyonkezelése és üzemeltetése is. Bemutatta azt a szakmai csoportot is, akik egy-egy szakterület felügyelõjeként fognak dolgozni a jövõben. Két helyettese Valenta László, aki a Belügyminisztérium ellenõrzési felügyeleti vezetõje, illetve Tollár Tibor, aki a katasztrófavédelem gazdasági helyettese. Mellettük még számos szakértõ dolgozik majd.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!