Michael Caine kétszeres Oscar-díjas brit színész egy rádióinterjúban 55 éve õrzött titkát osztotta meg a hallgatókkal: hozzájárult apja kegyes halálához. Már csak napjai voltak hátra, amikor az orvos segítségét kérte.
"Apám májrákban szenvedett. Annyira aggasztottak óriási fájdalmai, hogy azt mondtam az orvosnak, hogy ha már semmi mást nem tehet, adagolja túl a fájdalomcsillapítót, és vessen véget ennek" - mesélte Caine. Az orvos eleinte tiltakozott, hogy ezt nem tehetik, de aztán mégis azt mondta: "jöjjön vissza éjfélkor". A színész visszatért a kórházba a megbeszélt idõpontra, és "öt perccel késõbb meghalt az apám, úgyhogy megtette" - mondta. Caine apja, Maurice Micklewhite 56 éves korában 1955-ben halt meg. A színész elmondta, apjának már csak három-négy napja volt hátra, amikor az orvos segítségét kérte. Anyja elõtt, aki 1989-ben halt meg, mindvégig titkolta a történteket. A kérdésre, miszerint egyetért-e az önkéntes eutanáziával, egyértelmû igennel felelt. "Azt hiszem, akkor ha már olyan állapotban van, hogy az élet már nem elviselhetõ többé, és ha menni akar. Nem azt mondom, hogy másnak kell meghoznia a döntést, bár én kértem, mert az apám már csak félig volt magánál" - mondta Caine. Folyamatos téma az eutanázia kérdése Nagy-Britanniában, ahol továbbra is illegálisnak számít a betegek halálba segítése. Az igazszágszolgáltatás sem egységes: nemrég például két olyan ügy is kiderült, amikor az anyák segítették halálba súlyos beteg gyerekeiket - az egyik esetben bebörtönözték az asszonyt, míg a másikat szabadon engedték.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!