Egyelõre képtelen megállítani az indiai kormány a zarándokok áradatát egy kiszáradófélben lévõ tónál, amely a helyi pletykák szerint még a rákot is gyógyítja. Az emberek egymást kenik be iszappal, a bátrabbak pedig megisszák a pocsolyákból kimert, szennyezett vizet is.
Igazi zarándokhellyé vált az indiai Calcutta (Kolkata) közelében lévõ Nakila falu tava. A bengáliak hagyományos szerencsenapjain, keddenként és szombatonként messzirõl is érkeznek a családok, hogy bekenhessék magukat a sárral, amelynek csodálatos gyógyító erõt tulajdonítanak. "Éjszaka érkeznek teherautókkal, különbuszokkal, vonattal az állam minden részébõl" - mondta egy 28 éves üdítõárus. Nemcsak megmártóznak, vagy bekenik hajukat az iszappal, isznak is belõle. "Ez egy csodató" - tette hozzá.
Nyugat-Bengália államnak azonban nem tetszik zarándoklat. "Az emberek azóta kezdtek el özönleni a tóhoz, hogy a helyi falusiak között tavaly elterjedt a pletyka, miszerint egy férfi felgyógyult a májrákból, miután megmártózott a sárban" - mondta Kanti Ganguly államminiszter. Hozzátette: nemhogy gyógyító ereje nincsen, de kifejezetten egészségtelen inni vagy megmártózni a szennyezett tóban. A hatóságok már rendõröket is odaállítottak, de az emberek nem törõdnek velük, mint ahogy azzal sem, hogy a korábban "meggyógyult" férfi azóta már meghalt. Ráadásul az õ családja tulajdonában van a sártó.
"Minden a testvéremmel, Hiranmoy-jal kezdõdött. Álmában megjelent a kígyóisten, és azt mondta neki: mártózzon meg a sárban, és meggyógyulhat halálos betegségébõl" - mondta Tarini Radzs, aki szerint fivére jobban is lett egy ideig. A tónak ezután híre ment, azóta pedig szerinte körülbelül félmillióan zarándokoltak el a tóhoz, hogy a kígyóisten gyógyító erejét kérjék. Közben a család is komoly profitot szerez, és folyamatosan gyûjti a pénzt a helyszínen megjelenõ élelmiszer- és italárusoktól.
"Nem érdekel, mit mond a kormány. A feleségemnek két éve gégerákja van, azután bekente magát az iszappal, és már jobban érzi magát" - mondta az egyik zarándok, majd visszaguggolt, hogy folytassa a "fürdõzést".
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!