Ülésezik az MSZP elnöksége
Független Hírügynökség
2010 April 13, Tuesday
Az MSZP Jókai utcai központjában ülésezik az MSZP országos elnöksége és a megyei elnökök.
|
Az MSZP Jókai utcai központjában ülésezik az MSZP országos elnöksége és a megyei elnökök. Úgy tudni, hogy az LMP javára történõ eseteges visszalépések is szóba kerülnek.
A pártelnök hétfõn jelentette be, hogy a választások második fordulójában a korábban otthonmaradók, valamint az MDF és az LMP szavazóira is számítanak. Lendvai Ildikó hozzátette: minden megoldást el tudnak képzelni, így még azt sem zárta ki, hogy egyes körzetekben a szocialista jelölt lépjen vissza az LMP-s javára. A szocialisták késõbbre ígértek tájékoztatást. Az LMP állva maradt egyéni képviselõjelöltjei egyik párt javára sem lépnek vissza a választások második fordulójában. Az LMP-nek 13 ilyen képviselõjelöltje van, mindannyian Budapesten indulnak, és az elsõ körben harmadik helyen végeztek. Azért nem lépnek vissza, mert az LMP nem azért jött létre, hogy egy meglévõ parlamenti párt táborát erõsítse - mondta hétfõn Szabó Rebeka választmányi tag és képviselõjelölt Budapesten, aki szerint pártja konstruktív ellenzéki szerepre készül.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!