LĂĄttad mit talĂĄltam, kĂŠrdezi az ĂľsztĂľl a 4. osztĂĄlyos Misike. Valami kis zĂśld bigyusz, nekem egy zĂśld radĂ­r figura jutott eszembe, manapsĂĄg vannak ilyenek. Kezembe adja: zĂśld makk. Egy kĂśvĂśn talĂĄlta a jĂĄrdĂĄn, ahol lĂŠpkedett. De nem csak ennyi, figyelmeztet: s mĂĄr mutatja is, kicsavarja a makkot kelyhĂŠbĂľl, kiveszi.
VÊgre tÜrtÊnt ma reggel valami fontos Ês emberi a vilågban, nyugtåzom a helyzetet.       

* * *

NĂŠhĂĄny napon belĂźl kĂŠtszer is hallottam emlĂ­teni, s mindkĂŠtszer egy-egy elveszĂ­tett gyermek-lĂĄthatĂłsĂĄgĂŠrt a kifakadĂĄst: megĂślĂśm a felesĂŠgem, mĂĄsik esetben a BĂŠlĂĄt, majd egybehangzĂłn: az anyĂĄm. Mert nem kaptĂĄk meg hĂŠtvĂŠgĂŠre a gyereket. A mĂĄsodik esetben a RebekĂĄt.
ElþszÜr egy fÊrfi mondta ki a gyilkossågokat, azutån mÊly elkeseredÊssel egy fiatal nþ. Amennyire a híradåsokból tudom, szerencsÊre egyikßk sem Ült.  

* * *

MĂŠrt fĂĄzott meg a giliszta?
Mert nadrĂĄgjĂĄt eldobta.
MĂŠrt dobta el nadrĂĄgjĂĄt a giliszta?
Mert kihĂ­zta.
Itt az Ăşjabb naci,
A rĂŠgit elviszi a maci.

Nem ciki, nem kamu, ez egy vers. Mint az ellenzĂŠki napilapban olvasom, szerzĂľje kĂŠpviselte a magyar irodalom jelenkori mĂťvelĂľit New Yorkban, egy nemzetkĂśzi kĂśltĂľ-talĂĄlkozĂłn, az ottani Magyar KulturĂĄlis IntĂŠzet fĂślkĂŠrĂŠsĂŠre.
Az ellenzÊki újsågíró kÜtÜzkÜdþ kÊrdÊsÊre, mikÊnt szerepelt a magyar kÜltþ Amerikåban, az igazgató így felelt: jól. De nem, kÊrdem Ên!