Milyen jóízûen kinevetett a kolléga, amikor kijelentettem: a magyarok jövõje felõl Istenben bízom. Ha még hozzátenném: a Magyarok Istenében? Kiütést kapna nevetésében. De ki másban remélhetünk?
Ki volt Gondviselõnk évezrede és elõbb, a csillagporos hajdanon... Tán a nagyhatalmak és a mikor melyik Unió, meg tulajdon, választott vezetõink netán? Remélem, ez sem kevésbé mulatságos, miként eddig tapasztalhattuk. Ezzel együtt: mindez keserves.
* * *
Amíg rendelkezünk a józan-ésszel, illetve, miután rendelkezünk vele... szóval onnantól az Idõd fogy! Tudod, milyen kevés jutott neked, ezért versenyt futsz vele, az Idõvel. Mindegy életkorod, jelenlegi állagod, mert még el akarod végezni, ami hited szerint neked jutott. A többi, másra tartozik. Ha még számolnak veled.
* * *
Hiába tudjuk olykor az Igét, azt nem csupán elfelejtjük, de a Napok viharában nem hisszük el! Mégis, eszünkben van vagy sem: minden változik! Amit megszoktál egykor, mára feledheted. Ami tiéd volt s hitted: így lesz mindig is, mára csak emlék... fakult képek, még jó hogy nem tetted rögvest albumodba.
Emlékezni jó, de csak a bensõ vetítõdön érdemes, különben rémülten menekülsz. Pedig egykor Õ veled volt! Mára csak nyomaszt a régi barát, ha meg lenne új, nem ismerné, amiben fölnõttél egykor. De sebaj, odaát egyre többen a régiek.
Csak hát, méltósággal... De mivégre? Kiterítenek úgy is. Véred kiontott harmatával, ó irgalmazz Jézus Herceg... tudom, érdemetlenül.
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!