A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium a sajtóban felröppent hírekre reagálva közölte, a buszos gyorsjáratok nem kiváltják, hanem kiegészítik a bõvülõ vasúti kapcsolatokat.
A jelenlegi tervek szerint nõni fog a közlekedési lehetõségek száma a fõvárosból Eger, Hódmezõvásárhely, Salgótarján és Szekszárd irányába. A szakminisztérium tájékoztatása szerint a sajtóban felröppentek olyan hírek, hogy az említett városok és Budapest között a közvetlen vasúti kapcsolat megszûnik. A közlemény szerint Budapestrõl mindegyik település elérhetõ lesz vonaton is, legalább egy vonatpárral, és átszállás nélkül.
Salgótarjánba az idei évhez hasonlóan egy vasárnap délutáni közvetlen vonatpár, a többi városba napi egy közvetlen vonatpár közlekedik majd. Ez azt is jelenti, hogy átszállás nélküli vasúti kapcsolat létesül a Budapest - Szekszárd - Baja útvonalon. Átszállással Eger Füzesabonyon, Hódmezõvásárhely Szegeden, Salgótarján Hatvanon, Szekszárd pedig Sárbogárdon keresztül, óránkénti ütemezéssel lesz megközelíthetõ.
A szakminisztérium közleményében leszögezi, hogy a buszos gyorsjáratok nem kiváltják, hanem kiegészítik majd a bõvülõ vasúti kapcsolatokat, vagyis ez valójában többletszolgáltatást jelent. Mivel ezek a települések az országos jelentõségû vasúti hálózattól távol esnek, a minisztérium fõként autópályán közlekedõ, kiszámítható ütemezésben induló buszokkal igyekszik megkönnyíteni a fõvárosba tartók, vagy onnan érkezõk utazását. A nehézkesebb, többnyire átszállást igénylõ vonatközlekedés mellett így új közúti gyorsjáratok is indulnak az említett négy város és Budapest között. Az emelt sebességhatárú klimatizált buszok Egerbe, Salgótarjánba és Szekszárdra óránként, Hódmezõvásárhelyre pedig kétóránként indulnak majd.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!