Az eddigi hagyományoknak megfelelõen, a Szegedi Nemzeti Színházban került sor a Szegedi Tudományegytem Állam- és Jogtudományi Kar végzõs hallgatóinak doktorrá avatására. Azok a jogászok foglalhattak helyet a színpadon és kapták meg diplomájukat január 10-én a színházban, akik az abszolútórium elvégzése után sikeresen túljutottak a záróvizsgákon is, tehát már korábban számot adtak tudásukról.
A hétvégén 132 ifjú doktor örülhetett diplomájának, melyet Dr. Szabó Imre, az SZTE ÁJTK dékánjától vehettek át az egykori hallgatók. A diplomaosztón elõször a dékán gratulált a jogászoknak doktorrá avatásuk alkalmából. A jelen lévõk jelentõs része 2003-ban kezdte meg tanulmányait az egyetemen, melyet 2008-ban fejeztek be a hallgatók, azonban voltak olyanok is, akik korábban kezdték jogi tanulmányaikat csak éppen valamilyen oknál fogva késõbb fejezték be azt.
Az évfolyam 132 hallgatójából 40 cum laude, azaz jó, míg 5 fõ jeles, azaz summa cum laude minõsítéssel végzett a jogi karon. A végzõsöket két turnusban, 10 és 12.30-kor avatták a Szegedi Nemzeti Színház színpadán, a nézõtéren a színdarabok közönsége helyett most azonban boldog szülõk és rokonok foglaltak helyet. Az átadást zongorával kísért énekprodukció elõzte meg.
A diplomaátadás után kezdõdnek csak igazán a nehézségek a fiatal jogászok számára, hiszen sokszor lehetett hallani arról, hogy túlképzés van Szegeden. Azonban ezt Dr. Szabó Imre korábban is cáfolta, szerinte a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomának igen is értéke van, az alapos jogi végzettség ma is versenyképes a munkaerõpiacon. Sajnos akinek a szülei nem ügyvédek, tehát nem tudja idõvel átvenni a praxist, annak igen nehéz dolga van, hiszen bojtárként és jogi fogalmazóként is keveset keresnek az egyelõre gyakorlattal nem rendelkezõ fiatal jogászok.
Az átadást a talárba öltözött, már végzõs doktorok, a szokásoknak megfelelõen a négyszögletes kalap levegõbe hajításával ünnepelték, majd következhetett az éjszakai program.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!