A miniszter a FĂĽggetlen HĂrĂĽgynöksĂ©gnek elmondta: az elmĂşlt Ă©vekben az volt a tendencia, hogy ezekhez a támogatásokhoz április vĂ©gĂ©n, május elejĂ©n jutottak hozzá a kĂĽlönbözõ Ă©rintettek, ám ez most megváltozik. "AláĂrtam a támogatási rendeletet, vagyis január elsõ dekádjában az állam rĂ©szĂ©rõl a feltĂ©telek megvannak ahhoz, hogy a forrást igĂ©nybe vevõ akár már januárban hozzájusson a forrásokhoz" - fogalmazott Gyenesei István.
A minisztĂ©rium adatai szerint az idĂ©n 59 százalĂ©kkal több állami pĂ©nz jut a versenysportra. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi 7,1 milliárd forinttal szemben, idĂ©n 11,3 milliárd jut állami forrásbĂłl a versenysportra az olimpiai sportágakban, ami összesen 4,2 milliárd forint többlet. "Ez a majdnem 60 százalĂ©kos növekedĂ©s. A legkedvezõbben a lĂ©tesĂtmĂ©nybõvĂtĂ©st Ă©rinti, hiszen felĂşjĂtjuk a Komjádi Uszodát, a szegedi Maty-Ă©ri kajak-kenu pályát, valamint egy multifunkcionális edzõcsarnok Ă©pĂtĂ©sĂ©t is tervezzĂĽk" - magyarázta a miniszter.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a tavalyi Ă©vhez kĂ©pest kevesebb támogatást kap, de ez Ă©rthetõ is, hiszen 2008-ban olimpia volt, Ăgy akkor kellett a plusz pĂ©nz a MOB-nak. A Nemzeti Sport SzövetsĂ©g (NSSZ), valamint az utánpĂłtlás programok jelentõs plusz támogatást kaptak.
Emellett a sportegészségügy és a sportegyesületek is plusz forráshoz jutnak. Ez a két terület az utóbbi években elég kevés támogatást kapott, ezért Gyenesei István szerint eljött az idõ, hogy ez a két ágazat is megfelelõ állami támogatáshoz jusson.
Mindezek mellett a 2009. Ă©vi költsĂ©gvetĂ©s vitája során döntött az OrszággyĂ»lĂ©s, az önkormányzatok sportcĂ©lĂş feladatainak 5,08 milliárd forinttal törtĂ©nõ támogatásárĂłl, amely telepĂĽlĂ©senkĂ©nt 500 forint/fõt jelent. A minisztĂ©rium azt feltĂ©telezi, hogy ezt a támogatást valĂłban sportcĂ©lokra fordĂtják majd az önkormányzatok, Ă©s jelentõs hányada - 50 százalĂ©ka - a versenysport szfĂ©rába áramlik. "Az önkormányzatok akár azt is megtehetik, hogy ezt az összeget nem sportcĂ©lokra fordĂtják, vagy az eddig sportra fordĂtott forrást váltják ki vele. A mi remĂ©nyeink szerint viszont ez az összeg többletkĂ©nt kerĂĽl bele a sportba" - tette hozzá Gyenesei István.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!