Sokat beszél a politika a szociális kiadásokról, mintha ez a
rovat lenne a költségvetésben a bûnbak, amelynek majd el kell vinnie a balhét.
Ha tényleg így gondolják egyesek, hibáznak.
Elõször is maradjunk annyiban, hogy a szociális kiadások
között elsõ helyen emlegetett nyugdíj nem szociális kiadás abban az értelemben,
hogy évtizedek járulékfizetése alapozza meg. Vagyis szerzett jog, amelynek az
aktuális költségvetési helyzethez igazítgatása sérti a szerzett jogokat,
gondolok itt a korhatárok szívfájdalom nélküli emelgetésére. Vegyük csak
figyelembe, hogy a negyven évre szóló jogviszony a járulékfizetõ és az állami
nyugdíjbiztosítás között akkor jön létre, amikor az elsõ keresetbõl levonják az
elsõ járulékot. Az akkor hatályos törvényi feltételek szerint. Márpedig a
korhatár is ilyen törvényi feltétel, amit visszamenõleg nem illik
megváltoztatni, ha feltesszük, hogy törvénynek visszaható hatálya nincs.
Márpedig a korhatár változtatgatása ezt a jogelvet sérti. Hasznosnak
bizonyulhatna, ha az alkotmánybírák egyszer ezen a kérdésen is
elgondolkodnának.
Másodszor az egészségbiztosítás természetbeni és pénzbeni
szolgáltatásait, ha kiemeljük a hagyományosan szociálisnak tekintett ellátások
közül, akkor nem sok marad, amit lefaraghatna parlamentünk. A szociális törvény
hatálya alá tartozó ellátások lefaragásával aligha reparálható a költségvetés
abban a mértékben, amilyen mértékben a gazdaság igényelné.
A szociális kiadásokhoz majd akkor nyúljon hozzá a
választott képviselõ egyénileg és csoportjával egyetemben, amikor megreformálta
pártfinanszírozást, az önkormányzati rendszert, az államigazgatást.
Engedjenek meg egy föntrõl populistának tûnõ mondatot. Nem
kormányzati negyedet kell itt építeni, hanem a gazdasági válság közepette,
mondjuk a belügyminisztérium épületeibe beköltöztetni az összes minisztériumot,
a megfelelõ létszámokkal. Az államszocializmus korából itt ragadt központi
apparátus legfeljebb hátráltatja, mint segíti a hatékony kormányzást. Legjobb
példa erre az Egészségügyi Minisztérium, amelyben fõosztály követ fõosztályt,
de ennek semmi látszata nincs a jobb kórházi ellátás szempontjából, hogy a
tisztiorvosi szolgálatot már ne is említsük a párhuzamosságok között.
Ugyanilyen anakronizmus az agrár igazgatás, amelyben
hivatal van hivatal hátán, csakhogy bürokráciával nehéz krumplit termelni és
eladni.
Az egészségügy megreformálásáról most nem beszélnénk, mert
e témáról unásig szóltunk. Annyit mégis elmondunk, hogy ha majd a lakossági
objektív szükségletek és a biztosítási rendszer valamint a szolgáltató
struktúra összhangba került egymással, csak azt követõen kezdjék a szociális
kiadásokat lefaragni, ha akkor is szükség lenne még e lefaragásra.
Az oktatási rendszerünkön is lenne mit reformálni. Noha
hat évvel korábban már tudni lehet hány elsõ osztályos gyermek lép majd be az
iskolák kapuján, mindenki úgy tesz, mintha ezek az adatok nem állnának
rendelkezésre. Már pedig a gyermeki létszámokból pontosan következi a pedagógus
létszám, iskolák és iskolai padok száma.
Igen, az önkormányzati rendszer átalakításának
intézményfinanszírozási fejezete is van. Ezeket az intézményeket pedig jól
ismerjük olyanokként, amelyek folyton és folyvást pénzhiánnyal küszködnek. Ennek
ellenére sem gondolhatjuk, hogy az óvodák, iskolák, könyvtárak, mûvelõdési
házak problémáit pont a szociális kiadások lefaragásával lehetne orvosolni. Ha
lehetett volna, az önkormányzatok régen megtették volna.
Ha a karácsonyi reménykedés idején lehet valamit kérni a
Jézuskától, kérjük azt, hogy országgyûlési képviselõink végre azokat a
feladatokat végezzék el, amiért odaküldtük õket. A pótcselekvésektõl
tartózkodjanak. S ami a legfontosabb, legyenek képesek a feladatok fontossága,
költségvetési kihatása között rangsort felállítani. Továbbá legyen bátorságuk
azt is elmondani, hogy az adó-és járulék reform kapcsán milyen állami vagy
önkormányzati kiadásokat húznának ki a költségvetésbõl, mely állami vagy
önkormányzati intézményeket szüntetnének meg. Ahhoz ugyanis nem kell nagy
bátorság, hogy a legelesettebb rétegek rovására kezdjenek takarékoskodni. Sõt
kifejezetten tiltakozhatunk az olyan felfogás ellen, hogy a szociálisan
rászorulók lennének az okai a költségvetés sanyarú állapotának. Mert ez egyszerûen
nem így van. A költségvetés jelen állapotáért húszévnyi kormányzás, és tegyük
hozzá parlamenti kényelmi berendezkedés, viseli a felelõsséget a társadalom
elõtt.
(kela)
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!