Mit tettek a veszprémiek? Semmi egyebet, megszüntették azt
a helyzetet, hogy a kórház (az önkormányzat, az állam) eszközeivel, a
szülészorvosok, hivatalos és az egészségbiztosítás által a kórháznak
megfizetett munkaidõben, magángyakorlatot folytathassanak.
Ezt a sajtóban valakik úgy
interpretálták - ki tudja miért -, hogy százezer forintot kell fizetnie,
Veszprém kórházában, annak, aki saját szülészt szeretne, saját szüléséhez.
Mirõl szól a történet, ha nem
errõl?
A történet arról szól, hogy a
szülészek (csak a szülészek?), az állami vagyont használják, ha a kórházban
szülést vezetnek és ezért, mondjuk egy-két havi minimálbérnyi hálapénzt
fogadnak el, a társadalombiztosítás által nekik juttatott összegen felül.
Sajnos a hazai egészségügyben a
bevett gyakorlat, hogy a választott orvosnak hálapénzt fizet a szülõ nõ. Ez
pedig azt jelenti, ha a magángazdaság nyelvére fordítjuk a dolgot, hogy a
hálapénz kapását megelõzi a kórház anyagainak, eszközeinek, szervezési
körülményeinek a használata, egyéni - kismamai és szülészi - érdekbõl.
Nos, Veszprémben azt mondták, nem
lehet a kórház eszközeit egyéni célra hasznosítani. Ez azt jelenti, hogy a
szülõ nõnek, ha a veszprémi intézmény szülészetén szeretne szülni, nincs
jogában, állami eszközöket privát érdekben igényelnie azzal, hogy magánorvost
kér fel. (Magánorvos az, akit „felkér", anyagi ellenszolgáltatásért, vagy annak
kilátásba helyezéséért a szülõ nõ, legyen az orvos akár a kórház dolgozója is.)
A törvényi elõírás ugyanis a szülõ nõre vonatkozik elsõsorban, csak azt
követõen a szülészorvosra. Mert nem a szülész kéri fel a szülõ nõt.
A veszprémi kórház abban mutat
példát a magyar egészségügyben, hogy azonos járulékért azonos ellátást biztosít
a szülészeten. Ennek a lényege, hogy a szülést az éppen ügyeletben lévõ
orvosnak kell levezetnie. Aki ennél többet akar - saját szülész felkérése
formájában - az megkaphatja a kórháztól azt, ami a járulékért a törvény szerint
megilleti (szülészeti hátteret, ügyeleti ellátást, szülõszobát, szülésznõt,
ápolást, étkezést, stb.), kivéve a szülész személyét, aki levezeti a szülést.
Ez a gondolat jó, de csak abban
az esetben, ha a felkért szülészek - remélhetõleg Veszprémben is így van - nem
alkalmazottai a kórháznak, ha vonzáskörzeti várandós anyáról van szó. De
lehetnek alkalmazottai, amennyiben kórházi vonzáskörzeten kívüli kismamáról
beszélünk.
Ennyire nem egyszerû a magyar
egészségügyi-kórházügyi jogi helyzet.
Itt valójában a biztosítási
rendszer óriási hiányosságáról van szó. Nem lehet ma olyan különbiztosítást
kötni, külön járulékért vagy biztosítási díjért, amelynek fejében saját
szülészorvost - terjesszük ki sebészt-, belgyógyászt, vagy bármely szakmában
tevékenykedõ szakorvost - lehetne választani a kórházi kezelés alkalmával.
A veszprémi lehet példa is, mert logikus, amit a fõigazgató
mond. A baj, hogy a mondandó megértéséhez jogi háttérismeret szükséges. Vagyis,
ha vizsgálat kell az ügyben, az nem minisztériumi, hanem adóhivatali kell, hogy
legyen. Az érintett szülészeknél, és nem a kórháznál.
A sajtó kommunikációban
mindezeket a körülményeket el kellene mondani ahhoz, hogy a tájékoztatás
pontos, sõt érthetõ legyen.
Erre tettünk mi itt kísérletet.
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!