„Mindent elĂľkĂŠszĂ­tettek, mindent megĂŠrleltek, az esemĂŠnyeket ĂŠppĂşgy le lehetett olvasni a fĂśldrĂľl, mint az ĂşjsĂĄg lapjĂĄrĂłl, kereken, mĂĄs esemĂŠnyek kĂśzĂŠ besorolva, melyek fĂĄjdalmasan, rĂŠszvĂŠttel, mĂĄs kalandokat ĂŠs mĂĄs mĂŠszĂĄrlĂĄsokat foglalnak Ăśssze.
Mindenütt erõszak dühöngött, öklök zárultak össze, és ütötték a másik ember húsát, ahol csak érték. Betört orrok, kivert fogak, föltépett halántékok, és folyton folyt a vér. A bõrön kék foltokat ütöttek a gumibotok, a hajakat gonosz veríték tapasztorta egybe, egy-egy mellben esztelenül vert és indulót dobolt a szív. A torok elszorult, elakadt benne a levegõ, hideg borzongások futkároznak a gerincben, és mintha az egész test felpuhulna, kocsonyássá, puhányszerûvé válnék. A lábak remegnek, a karok elpegyhüdnek, a koponyákban ütések visszhangzanak, s elhalnak a gondolatok, a gondolkodó gép üresen jár, fanatikusan forog a semmiben, a bûntettek történetei iszonyúak, mert semminek nincs értelme többé. Lobogók alatt összeszorított fogú, forgó szemû emberfalkák kóvályognak az utcákon. Rongyok az ablakokban, hegymagas falak zárják el a látóhatárt. Útvesztõ lett a világ, egyetlen szenvedés, egyetlen daganat. Testek, ezer és ezer test, elnyúlva a sárban, csonttá, bõrré fogyva, a vértócsákban. Fölöttük õserdõ sarjad, tépi a földet, marja a húst, élõ gyökerek erdeje, mind mélyebbre ássa magát a talajba, és émelyítõ kínszagot áraszt maga körül.
MindenĂźtt kiĂĄltĂĄsok harsannak, a halĂĄltusa visszataszĂ­tĂł ĂŠnekĂŠt Ăźtemezve. Mintha minden torok egyszerre hĂśrĂśgne, ĂŠs nem hallani mĂĄst, csak a kĂşszĂł, harĂĄkolĂł lihegĂŠst, ahogy a roppant gĂśdrĂśt ĂĄtitatja. Ez hĂĄt a vilĂĄgvĂŠge..."

(Ford: RĂłnay GyĂśrgy)

Ez a szĂśveg 1969-ben Ă­rĂłdott. SzerzĂľje egy fiatal, akkor mĂŠg csak hĂşszegynĂŠhĂĄny ĂŠvesen feltĂťnt francia Ă­rĂł. ElbeszĂŠlĂŠsĂŠnek cĂ­me: A lĂĄz.
A novella története csekélyke bonyodalmat hoz magával. A fõszereplõje, bizonyos Monsieur Roch, módfelett szenved a várost sújtó hõségtõl. Hûsítõ fürdõt vesz a tengerben, majd hazamegy, s elfogyasztja a felesége által föltálalt ebédet. Nem érzi jól magát, ám mégis elindul munkahelyére. Útközben egy felkapott kõvel bezúzza egy nagy utazási iroda kirakatát.
Megriadva tettĂŠnek kĂśvetkezmĂŠnyeitĂľl, hazarohan, ĂŠs zavaros ĂĄlmokba merĂźl. VĂŠgĂźl egy lĂĄzat ĂŠs lĂĄtomĂĄsokat csillapĂ­tĂł ismĂŠtelt tengerparti fĂźrdĂľzĂŠs zĂĄrja a cselekmĂŠnyt.

#

„Arra gondoltam, hogy mi mindannyian, akik ebben a kivilĂĄgĂ­tott, fagyos hangulatĂş ĂŠtteremben ĂźlĂźnk, ĂŠs esszĂźk levesĂźnket, valĂłjĂĄban egy, halĂĄlba tartĂł, ismeretlen hajĂł utasai vagyunk...
A televĂ­ziĂł kĂŠpernyĂľjĂŠn annyi verekedĂŠst, annyi betĂśrt ajtĂłt, kirakatot, ablakot, annyi szakadĂŠkba zuhant autĂłt, annyi ĂŠgre szĂśkĂľ lĂĄngoszlopot, annyi tĂťzvĂŠszben elpusztult hĂĄzat, annyi hadsereget, boldog csalĂĄdot, szerelmes levelet, felhĂľkarcolĂłt, hamuvĂĄ ĂŠgĂľ bankjegyeket lĂĄtunk. SebekbĂľl ĂśmlĂľ vĂŠrt, lĂĄtunk Ăśsszevert arcokat, kettĂŠvĂĄgott fejeket, vĂŠgtelen hosszĂşsĂĄgĂş ĂźldĂśzĂŠsi jeleneteket, melyekben sok szĂĄz, sok ezer autĂł kergette egymĂĄst, a kocsik teljes sebessĂŠggel szĂĄguldva ĂŠrkeztek meg a kanyarokba ĂŠs ĂştkeresztezĂľdĂŠsekbe, ahol aztĂĄn nagy gyĂśnyĂśrĂťsĂŠggel ĂźtkĂśztek Ăśssze a tĂśbbi autĂłval. LĂĄttunk tĂśbb ezer desperĂĄdot, fĂŠrfiakat ĂŠs nĂľket, kĂźlfĂśldieket ĂŠs hazaiakat, bajusszal vagy a nĂŠlkĂźl, akik megĂĄllĂĄs nĂŠlkĂźl tĂźzeltek fegyvereikkel..."

(Ford: TakĂĄcs M. JĂłzsef.)

Ez a szĂśveg 1994-ben Ă­rĂłdott. SzerzĂľje egy kĂśzĂŠpkorĂş, akkor mĂŠg csak Ăśtven kĂśrĂźli tĂśrĂśk Ă­rĂł, akit Ă­rĂĄsai miatt elĂŠg kemĂŠnyen tĂĄmadtak hazĂĄjĂĄban.
KĂśnyvĂŠnek cĂ­me: Az Ăşj ĂŠlet.
A regĂŠny tĂśrtĂŠnete elĂŠg bonyolult. ElsĂľ szĂĄm elsĂľ szemĂŠlyben megjelenĂľ fĂľhĂľsĂŠnek szĂĄmos bonyodalommal jĂĄrĂł, valĂłs ĂŠs szĂźrrealista elemekben bĂľvelkedĂľ utazĂĄsĂĄnak leĂ­rĂĄsa.

   #

MiÊrt e kÊt szÜveg  kÜzÜs kontextusba helyezÊse?
Íródásuk kora, szerzõik nemzetisége, de még a helyszínek sem hasonlítanak egymásra... Csak egyvalami cseng egybe a két szövegben. A médiumok által közvetített tudathasadásos információ-özönt kísérõ közérzet. A világot egybe tapasztó, mértéktelen erõszak, káosz és zûrzavar beteges víziója.
VĂŠgĂźl is, ez sem lenne oly meglepĂľ. Nem Ăľk ketten a kizĂĄrĂłlagos prĂłzaĂ­rĂłk vilĂĄgszerte, akik mĂťveikben sajĂĄtos egybeesĂŠseket mutatnak. InkĂĄbb az, hogy akad mĂŠg mĂĄs, talĂĄn feltĂťnĂľbb kĂśzĂśs vonĂĄs is az emlĂ­tett szerzĂľkben.
Nevezetesen: a mindkettejĂźk ĂĄltal kiĂŠrdemelt Nobel dĂ­j.
A tĂśrĂśk szĂĄrmazĂĄsĂş Orhan Pamuk irodalmi elismerĂŠse 2006-ban keltett meglepetĂŠst. A jĂł kĂŠt ĂŠvtizeddel idĂľsebb francia Ă­rĂł nevĂŠt kĂŠt ĂŠvre rĂĄ, kapta fĂśl a vilĂĄgsajtĂł. Az idĂŠn ugyanis J. M. ClĂŠzio kapta meg a SvĂŠd KirĂĄlyi AkadĂŠmia dĂ­jĂĄt.

KettĂľjĂźk szĂśvegĂŠnek egybecsengĂŠsĂŠt mondjuk abszolĂşt vĂŠletlennek.
LĂŠtezik, hogy ha a nem is mindig vitathatatlan Ă­tĂŠleteirĂľl ismert, ĂĄm rangos grĂŠmium mostanĂĄban ilyenfajta vilĂĄglĂĄtĂĄsokat rĂŠszesĂ­t elĂľnyben? MiĂŠrt is ne gondolhatnĂĄnk? Merthogy, mint minden irodalmi szĂśveg, e kĂŠt idĂŠzet is bonyolultabb ĂśsszefĂźggĂŠsek vilĂĄgrendjĂŠnek eseti tĂśredĂŠke. TalĂĄn csak a jegyzetĂ­rĂł ĂĄltali ĂśnkĂŠnyes kiemelĂŠs.
Ám ugyanennyi okkal feltĂŠtelezhetĂľ az is, hogy a „Nobeli Ă­tĂŠszek" mĂŠgis megĂŠreztek valami rettenetesen jelenlĂŠvĂľ, felismerhetĂľen csĂśrĂśmpĂślĂľ emberi fenyegetettsĂŠget a Pamuk ĂŠs ClĂŠziĂł ĂŠletmĂťvekben.
És erre akarják figyelmeztetni a világ még olvasó tagságát.