Nyolc évig tartotta szobafogságban tinédzser lányát egy japán nõ
Független Hírügynökség
2008 October 30, Thursday
Egy mentális problémákkal küzdõ japán nõ nyolc évig tartotta fogságban tinédzser lányát, aki megtalálásakor alig tudott beszélni és járni - közölték japán hatóságok és a japán média csütörtökön.
|
A most 21 éves lányt két évvel ezelõtt szabadították ki, miután egy szomszéd hangos szóváltásról számolt be a rendõrségnek.
A meg nem nevezett lányt anyja az általános iskola utolsó, hatodik évétõl kezdve nem engedte ki a lakásból. A skizofrénia tüneteit mutató elvált anya meg volt gyõzõdve arról, hogy az iskola és férje bántják lányát - közölte a Jiji Press japán hírügynökség.
A lány apja ugyan már 2005-ben értesített Szapparó város egészségügyi hatóságát az esetrõl, akkor egy hivatalnok sem ment ki a lakásra. A tinédzsert egy évvel késõbb szabadították ki, miután egy szomszéd a lakásból hallatszó üvöltözés miatt szólt a rendõrségnek.
A lány a médiajelentések szerint megtalálásakor nem tudott segítség nélkül járni, és gondjai voltak a kommunikációval is. A most 21 éves lány egy szociális gondozó intézetben él, ahol az általános iskola elsõ osztályos tanulóinak szánt tankönyvekbõl tanítják.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!