AkĂĄr azt is mondhatnĂĄm, ezt a napot is megĂŠrtĂźk: KĂ­nĂĄban ma kezdĂľdik az olimpia. Akik mĂĄr a 60-as ĂŠvekben is olvastak ĂşjsĂĄgot, aligha hihettĂŠk, hogy egyszer mĂŠg megĂŠrik ezt a csodĂĄt. Akkor KĂ­na a kulturĂĄlis forradalom, meg a vĂśrĂśs gĂĄrdistĂĄktĂłl szenvedett ĂŠs ĂŠvtizedekre a nagy fal mĂśgĂŠ zĂĄrkĂłzott a vilĂĄg elĂľl. Mint hajdan a mongolok elĂľl. De azok az idĂľk mĂĄr rĂŠgen elmĂşltak, nem utolsĂł sorban egy nĂŠhĂĄny olyan ĂłriĂĄs miatt, mint Csou En Laj, meg Teng Hsziao Ping, akik nem engedtĂŠk ezt a gigĂĄszi birodalmat elsĂźllyedni az anarchiĂĄba, de voltak annyira bĂślcsek, hogy mindemellett megtartottĂĄk a hajĂłban a Nagy kormĂĄnyost, Mao elnĂśkĂśt is...
Évezredes tapasztalat csillog e felismerés mélyén: az ellentétek igenis összebékíthetõk, ha megtaláljuk a közös nevezõt. Ez ma Kína hihetetlen lendületû gazdasági fejlõdése, ami eddig soha nem látott jólétet hoz egyre közelebb, a tegnap még ázsiai szegénységben élõ 100 milliókhoz. És ma olimpia kezdõdik Pekingben, ahová szurkolók, turisták százezreit várják, egy eredményeire, sikereire büszke ország kirakatába. Annyi bizonyos, hogy annyit még soha nem láttunk Kínából, mint amennyit az elkövetkezõ 16 napban.
MegcsodĂĄlhatjuk, talĂĄn kĂźlĂśnc mĂłdon mĂŠg irigyelhetjĂźk is a kĂ­naiakat, mint egy velĂźnk ugyan Ăśssze nem mĂŠrhetĂľ orszĂĄg polgĂĄrait, akik most Ăźnnepelnek, egyben bĂźszkĂŠlkednek. Egyre gyorsulĂł tempĂłban tĂśrnek a vilĂĄg csĂşcsaira. Nem tudjuk mit tesznek majd, ha Peking irĂĄnyĂ­t. Csak azt, hogy ez a nap az Ăľ napjuk ĂŠs mi mindannyian szorĂ­tunk a 29. olimpia, a vilĂĄg sportolĂłi ĂŠs a magyar lĂĄnyok-fiĂşk sikerĂŠĂŠrt.
Meg, hogy kibírjuk azt a sok hajnali ÊbredÊst, amit a kÜzvetítÊsek megkívånnak... 

(trĂĄser)