Horváth Ágnes valamit kapiskált,
amikor javasolta, hogy bármely orvos láthatna el tb terhére betegeket. Ezt a
biztosításban blanketta-szerzõdésnek nevezik. Bármely orvos jelentkezhet
szerzõdéskötésre a biztosítónál, ha praxisát a hatóság engedélyezte.
A blanketta-szerzõdéses rendszer
hozhat valóban versenyt a szolgáltatók között. Aki azonban azt tanácsolja, mert
állítólag szakértõ az ügyben, hogy volumen korlátot kell állítani a verseny
elé, csak azt bizonyítja, hogy mégsem olyan nagy szakértõ. (Lásd a HVG interjút
Sinkó Eszterrel)
Ha már jobb kezünkkel piaci
elemeket hoznánk a megkövesült egészségügybe, a blanketta-szerzõdéssel
egyetemben, a ballal nem kellene legott agyonütni a versenyzõket. A
volumenkorlát a valaha volt legbürokratikusabb, legpiacellenesebb valami, ami
csak létezhet társadalombiztosítás ürügyén. Tehát nem javasolni kellene, hanem
éppen ellenkezõleg, el kell felejteni!
Mitõl nem fog mégsem elszabadulni
a pokol, amely láthatólag az "oepes" logikán edzõdött szakértõk szeme elõtt
lebeg?
Nem a teljesítményt kell korlátozni, hanem elsõsorban a
beteg jogait a végtelen vándorlásban, hogy ne mehessen kénye-kedve szerint
akárhová, hanem kizárólag a háziorvosán keresztül kerülhessen kapcsolatba
bármely szakellátással. Vagyis érthetõen le kell számolni a ma félreértelmezett
szabad orvosválasztás eszméjével, mert annak csak a háziorvos megválasztásában
van helye.
De ez csak az egyik eszköz lehet. A másik eszköz a
területi kapacitások meghatározása, különösen a nagyon költséges
diagnosztikákban, pl.: hány CT, MR, PET lehet adott területen, amelynek
egészségbiztosítási finanszírozás szóba jöhet, hány laboratóriumi központ
legyen, stb.
Meghatározható az is, hogy hány kórházi ágyra kössön
szerzõdést a társadalombiztosítás, és milyen kautélák között. A legfontosabb,
hogy a társadalombiztosítást fel kell jogosítani arra, hogy normatív alapon
kössön szerzõdéseket, szabadon válogatva a szolgáltatók között. Mindez nem a
versenyt fogja limitálni, hanem éppen ellenkezõleg, a szolgáltatókat
kényszeríti innovációra, gatyák felkötésére. Egyúttal feledtetheti az
adminisztratíve operáló ágylábtörvényeket.
Ha mindez az egészségügy privatizációjával is társul,
amelynek fõ eszköze lehet a munkavállalói részvényesi program, saját tõkék
megmozdításával és befektetésével, kockázatvállalással. -Ami éppen ellenkezõje
a mai helyzetnek, az állami eszközök magán célra való hasznosításának.- Persze
annak tudatosításával is, hogy innentõl a gyámság minden tekintetben megszûnik,
és nincs többé maroktartás, sem politikai cirkusz, hanem van csõdbe menés
lehetõsége, mint Damoklész kardja a fejek fölött.
A társadalombiztosításnak költség-haszon elemzésekkel,
folytonosan vizsgálnia kell azt, hogy mely ellátások finanszírozásával jön ki
jobban a pénzébõl. Mert amit például egynapos ellátásban meg lehet oldani, arra
kórházi ellátást ne lehessen finanszíroznia. Ugyanakkor minden beavatkozásért,
kezelésért a szakellátásban valódi piaci árat kell megfizetnie, az amortizációs
költségek elismerésével egyetemben.
Mindettõl együtt lehet verseny az egészségügyben, és
azokkal a kapacitásokkal, amelyekkel a társadalombiztosítás nem szerzõdött,
lehet tovább versenyezni a szabad piacon, például EU-s páciensekért.
(CsL)
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!