2008. mĂĄrcius 10. (hĂŠtfĂľ)
Mår korån be kellett mennßnk KatowicÊbe, mivel az olaszok gÊpe 10-kor indult. A mi vonatunk azonban csak fÊl 2-kor, így (miutån kisebbfajta kßzdelem Ês 3 zlotyi årån sikerßlt a csomagjainkat elhelyezni a vasúti poggyåszmegþrzþben) maradt mÊg idþnk egy rÜvid bóklåszåsra. Beszereztßk azokat az ajåndÊkokat, amiket eddig nem sikerßlt, vettßnk pÊldåul håzi sajtot az utcai årusoktól (ez elÊg sós, de finom). A våros struktúråja Êrdekes: a szocreål Êpßletek soråt hol klasszicista, hol ultarmodern håzak tÜrik meg, nagy a szmog Ês sok a kßlfÜldi. 
A hazaút sorån szerencsÊre csak egyszer kellett åtszållnunk, így az elsþ hårom óråt gyakorlatilag vÊgig aludtuk. Breclavban viszont volt egy órånk a kÜvetkezþ vonatig, így GÜbivel kettesben felfedeztßk a vårost, míg a tÜbbiek a cseh sÜrÜknek hódoltak. Sok minden Êrdekeset nem låttunk, de azÊrt jó volt mår egy igazi cseh kisvåros hangulata a lengyel iparvidÊkek utån. 
Este håromnegyed 8-ra Êrtßnk Pozsonyba, ahonnan szßleink kocsival vittek minket haza Jånossomorjåra, illetve Mosonmagyaróvårra. Annyi ennivalót kaptunk az útra, hogy a maradÊkot mÊg szÊt is osztottuk egymås kÜzÜtt. 
Számomra az út arra volt jó, hogy felfedezzem, hogy bár Szilézia kevésbé gazdag természeti szépségekben, mint Csehország, az emberek jóval kedvesebbek és segítõkészebbek. Ettõl függetlenül a nyelvi akadályok miatt nagyon jó volt, hogy lengyelek is voltak a csapatban. Ezzel kapcsolatban még egy jó tanács: ha egy mód van rá, ne szólaljunk meg németül. És Piekary rosszabb környékein magyarul sem, mert volt már rá példa, hogy a hangzásból azt hitték a helyi keménylegények, hogy németekkel van dolguk, és futás lett a dolog vége...