Maqueda, Alberto Entrerrios, Rivera, Skof.. ilyen gyenge nevek szerepelnek a csapatben többek közt.. ez a csapat rommá verné az összes 2. kalapost.
A Berlin ezek szerint bent van a FF-ban, mert ugye a rendezõ nem eshet ki. nem értem ezt a rendszert, pedig egy éve gondolkodok rajta ha a FF házigazda ígyis úgyis bent van, mindek játsza le a csoportmeccseit?? komolytalanná teszi a sorozatot..
annyi hangzott el, hogy szeretnénk épségben visszakapni a játékosainkat. valószínûleg ezt majd Pastor is elmondja, hiszen ha mondjuk kiesne sérülés miatt Mikler (nem kívánom, eszembe sincs!), akkor lõttek a final fouros álmaitoknak.
ennyi hangzott el, nem több.
amit meg leírtál, hogy ez a nyilatkozat hatással lesz mondjuk Iváncsik Gergõ, vagy Laci teljesítményére...ennél nagyobb BAROMSÁGOT régen olvastam.
a másik Iváncsiknak Mocsaival volt problémája, nálam ez a történet errõl szól. õ pótolható, fõleg a mostani formáját nézve. ugyanezt gondoltam Tatai esetében is annak idején, nem hullajtottam könnycseppeket, amikor hirtelen felindulásból lemondta. stabil 2. számú kapus Roli mögött a válogatottban, aki idõnként képest nagyszerû teljesítményre.
Balogh Zsolti meg majd akkor lesz a válogatottban világversenyen, ha stabilan 6-7 gólt vág nagyobb csapatok ellen is.
Több dolgot helyre kell tennünk, ami az utóbbi idõben, mint valami betegség terjedni kezdett a hazai kézilabdás berkekben:
az elsõ, hogy kritikával kell illetnem már nem válogatott veszprémi kézilabdázót, edzõjét. Akik egymást túllicitálva fejezik ki reményüket, hogy a magyar válogatott játékosok egészségesen, sérülés nélkül érezzenek vissza kenyeret adó egyesületükhöz... Ez azért káros kedves már nem magyar válogatott Nándi és Carlos, mert beleplántálódik a magyar válogatott játékosokba és akkor egy-két valóban veszélyes, kiélezett szituációt ad 1 vagy nem vállalnak be, vagy ad 2 valóban megtörténik a baj! Mindkettõ nagyon káros a globális magyar kézilabdázás jövõjére.
Ilyen nyilatkozatok Horvátországban, Spanyolországban, Franciaországban elképzelhetetlenek. Sosem felejtem el azt a Lackovic nyilatkozatot, hogy nekik a legfontosabb a nemzeti válogatott, hazatérnek és együtt HARCOLNAK A HAZÁJUKÉRT! Aztán mindenki visszamegy pénzt keresni. Ezt így nyilatkozta és ezért is olyan sikeres az a válogatott!
Valamint vannak olyan balerina (jobb jelzõ egyszerûen nincs rá) játékosok, ez is elsõsorban a vp-i két szélsõre jellemzõ, akik, mert egyszer nem vitték ki õket egy világversenyre - megsértõdnek (?!!!) majd lemondják a válogatottságot, miközben erejük lejében, egészségesen HARCOLHATNÁNAK HAZÁJUKÉRT. Miközben vannak olyan játékosok, mint pl. BALOGH ZSOLT, vagy Szöllõsi Szabolcs aki, minden válogatott felkészülésen ott van, ha hívják, alázattal teszi azt amire fel/megkérik, mert van azon a szinten és utána Szabolcsot leszámítva még nem láttuk világverseny magyar szinekben és mégis mindig megy és megcsinálja...igazán kíváncsi vagyok, hogy kik lesznek Dániában a jobbátlövõk. Persze arra is, hogy kik lesznek a jobbszélsõk...és hogyan teszik a dolgukat.
A másik dolog, hogy egyesek már most a Berlin nyakába akasztanák az ehf kupa aranyérmet, ill a kezükbe adnák a kupát, mert Berlin lesz a rendezõ. Nos, azzal, hogy Budapest nõi BL-t rendezhet egyáltalán nem egyértelmû, hogy a Gyõr lesz a gyõztes. Rossz is volna, ha ez a sportban így volna. Nyilván nõtt valamelyest az esélyük. Nézzük csak meg, hogy a Metalurg milyen körülmények között halmoz sikert sikerre! Az õ mentalitásukkal - BALKÁNI FANATIZMUSSAL, MAGYAR/SPANYOL ÉSSZEL - MINDENHOL LESZ KERESNIVALÓNK, GYÕZELEMRE TÖRÜNK.
HAJRÁ SZEGED, CSAK ELÕRE!!!
AZ EGESZSEG-OKTATÄS-SPORT LEGYEN ELSÖSZÄMU NEMZETI ÜGY!!!
2013-12-03 08:09 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
Egyetértek, a franciákat a 3, kalapból érdemes lenne elkerülni. Persze ha erõs csapatokat akarunk látni Szegeden, akkor nem...
A Prof a Nanteban van?
töcök írta:
Valószínû egy francia csapatot kapunk, jelenleg a franci bajnokság a német után a legerõsebb, de legalább németet nem. A Tatran idegenben azért meleg lehet.
Csoport elsõként kell továbbjutni, és akkor meg lehet a Berlini repjegy. A formánkat addig rendbe kell tenni, mert bal lövõben elfogytunk. Feronak nagyon össze kell kapnia magát, akár tetszik neki ez a stílus, akár nem, mert Feci nem fogja megoldani azt a posztot. Láthatóan belelassultunk a Magyar NB1-be. Ritmusban és koncentráltságban is több kell. Innentõl már nem olyan gyenge ez a sorozat sem.
Valószínû egy francia csapatot kapunk, jelenleg a franci bajnokság a német után a legerõsebb, de legalább németet nem. A Tatran idegenben azért meleg lehet.
Csoport elsõként kell továbbjutni, és akkor meg lehet a Berlini repjegy. A formánkat addig rendbe kell tenni, mert bal lövõben elfogytunk. Feronak nagyon össze kell kapnia magát, akár tetszik neki ez a stílus, akár nem, mert Feci nem fogja megoldani azt a posztot. Láthatóan belelassultunk a Magyar NB1-be. Ritmusban és koncentráltságban is több kell. Innentõl már nem olyan gyenge ez a sorozat sem.
Nanemár...
Nem nem láttam a keretét, viszont ezt látom:
5. Nantes 11 6 0 5 305:285 12
9. Chambery 11 4 1 6 337:337 9
A másik ha a csoportkörben nem találkozunk erõs ellenféllel akkor az elõdöntõben fogunk ami megint nem jó annyira (habár csoportelsõként nem fogunk nagyon erõs ellenféllel találkozni de akkor is).
Amúgy meg nehogy már egy Nanetes-tól félni kelljen...
Akármilyen erõs én legalább 60-70%-ot adok a Pick-nek oda-visszavágos rendszerben
A mostani állapotunkba pont jó lesz ez a csoport kör.Lehet tanulni,fejlõdni ...
A csoportkör után lesz a kérdés.Mivel Berlinben lesz a döntõ,100 % hogy õk nyernek,nem is kellene azt lejátszani.....