Ki ne tudnĂĄ, hogy a „BoszorkĂĄny", nevezetes szegedi intĂŠzmĂŠny volt. KĂźlĂśnĂśsen a hetvenes ĂŠvekben. FranciĂĄs bisztrĂłnak ĂŠpĂźlt. A nĂŠp gyermekei szĂĄmĂĄra, akik elĂľszeretettel lĂĄtogattĂĄk is. JĂłrĂŠszt a talponĂĄllĂłjĂĄt. Inni fĂŠl rumot, korsĂł sĂśrrel. KevĂŠsbĂŠ volt ĂŠrdekfeszĂ­tĂľ szĂĄmukra a konyha. A gyorsĂŠttermet inkĂĄbb csak egyetemistĂĄk, fiatalok, egyes ĂŠrtelmisĂŠgi rĂŠtegek, no meg a nyugdĂ­jasok lĂĄtogattĂĄk. Mai szĂłhasznĂĄlattal az alsĂł kĂśzĂŠposztĂĄly kĂŠpviselĂľi. Piros mĂťbĂľr ĂźlĂľkĂŠi - amelyek a kor hangulatĂĄt okozva, megtalĂĄlhatĂłk voltak a presszĂłktĂłl az orvosi rendelĂľkig - a modernitĂĄs esztĂŠtikumĂĄt sugalltĂĄk.

Majd, ahogy lenni szokott ilyféle mûintézményekkel, fokról fokra zuhant a színvonala. Legjobban ez a sakktáblaszerûen kirakott, nagy eternit kockaborítású padozaton volt lemérhetõ. És persze a felejthetetlen alumínium kanalakon, késeken, villákon. Némelyik, már a gondolat erejétõl is meggörbült az ember kezében, noha a parafenoménok megjelenése egy késõbbi alkorszakhoz kapcsolható. A Bosziban - így is becézték - Bütyök mamája volt akkoriban az üzletvezetõ. Talán éppen ezért, nem voltunk igazán gyakori vendégek benne. Nagyobb elõszeretettel látogattuk a Papp cukrászdát a Stefánián, vagy tõszomszédságában a Kis Hungit.

ElmĂşltĂĄn kĂźlĂśnĂśsebb fĂĄjdalmat nem ĂŠrzek, inkĂĄbb valamely megkĂśnnyebbĂźlĂŠsfĂŠlĂŠt, hĂĄtha valami belvĂĄroshoz illĂľ jelenik meg helyĂŠn. BĂŠke poraira.

ErrĂľl jut eszembe, a belvĂĄrosi bĂŠbetĂťsek akkor tĂĄjt: BĂşbos, BajszĂĄr, BĂŠke, BĂşza, BoszorkĂĄny, BĂĄrka nevet viseltĂŠk.