Ukrajna - Összeült az új összetételû parlament
MTI
2012 December 12, Wednesday
(MTI) - A képviselõk eskütételével kezdte meg elsõ ülését szerdán az októberi választások nyomán létrejött új összetételû ukrán parlament.
|
(MTI) - A képviselõk eskütételével kezdte meg elsõ ülését szerdán az októberi választások nyomán létrejött új összetételû ukrán parlament.
A parlamentben magyar nemzetiségû képviselõ is helyet foglal, Gajdos István, aki a Mikola Azarov kormányfõ vezette Régiók Pártjának listáján került be a törvényhozásba. Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség (UMDSZ) elnöke, Beregszász polgármestere az ülés alkalmából az MTI-nek elmondta, hogy számára elsõdleges fontosságú az ukrajnai magyar kisebbség érdekeinek képviselete, a magyarság számára fontos jogszabályok kidolgozása és elfogadtatása. Ezek között is kiemelten fontosnak nevezte a nyáron életbe lépett kisebbségi nyelvtörvény tényleges alkalmazásához szükséges több mint 30 jogszabály kidolgozását, továbbá a kisebbségi törvény módosítását. Megjegyezte, hogy ez utóbbi jogszabályt 1992-ben fogadták el Ukrajnában, és már rég megérett az idõ a korszerûsítésére. A politikus szintén fontos feladatának tekinti Ukrajna európai integrációjának elõsegítését. Mindezeket figyelembe véve a parlament emberi jogi és kisebbségi vagy európai integrációs bizottságában szeretne helyet kapni. Tervezi továbbá, hogy a magyar lakossággal való minél hatékonyabb kapcsolattartás érdekében több városban, Kijevben, Ungváron, Beregszászon és Nagyszõlõsön nyit képviselõi fogadóirodát. Hozzátette, hogy ezek az irodák már korábbi, 2002 és 2006 közötti parlamenti képviselõsége idején is sikeresen mûködtek. A parlament elsõ ülése több kisebb botránnyal indult. A Femen nevû ukrán nõjogi szerezet meztelen aktivistái próbáltak bejutni a törvényhozás épületébe, ám a rendõrök útjukat állták, és kitessékelték õket. Megtörtént az elsõ dulakodás is: a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfõt támogató Egyesült Ellenzék-Haza párt és a nacionalista Szabadság párt képviselõi nem engedtek be az ülésterembe két honatyát, akik a Haza párt színeiben jutottak mandátumhoz, de nem csatlakoztak a párt frakciójához. Az ellenzék mandátumuk visszaadására szólította fel õket. Az ellenzék képviselõi Timosenkót széttört rácsok mögött ábrázoló fotómontázzsal díszített fekete pólóban jelentek meg az ülésszak elsõ napján. Ukrajna új összetételû parlamentjében életbe lépett az a szabály, amely jelenléti ív aláírására, továbbá az ülésteremben elektronikus regisztrálásra kötelezi a képviselõket. Ez várhatóan megakadályozza majd azt, hogy a képviselõk egymás helyett szavazzanak.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!