Feljelentést tett egy MSZP-s képviselõ a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. gazdálkodása miatt
MTI
2014 February 12, Wednesday
 Három év alatt vagyona jelentõs részét elvesztette és több száz millió forint adósságot halmozott föl a Szegedi Ifjúsági Napokat is szervezõ Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. - közölte szerdán Tóth Károly (MSZP) önkormányzati képviselõ.
|
(MTI) - Három év alatt vagyona jelentõs részét elvesztette és több száz millió forint adósságot halmozott föl a Szegedi Ifjúsági Napokat is szervezõ Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. - közölte szerdán Tóth Károly (MSZP) önkormányzati képviselõ, aki ezért a Csongrád Megyei Fõügyészséghez fordult. A politikus a Szegedi Ifjúsági Ház elõtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az önkormányzati tulajdonú cég 2011-ben még szerény 14,7 millió forintos nyereséggel gazdálkodott, a következõ esztendõben vesztesége azonban már 65,7 millió, tavaly az elsõ háromnegyed évben pedig 79,3 millió forint volt. A néhány esztendeje uniós támogatással felújított Ifjúsági Házat, valamint a Belvárosi mozit is mûködtetõ vállalkozás vagyona 2011 és 2013 között 145 millió forinttal 20 millió forintra csökkent. A cég tavaly decemberi tartozása 236 millió forint, követeléseinek összege pedig 67 millió forint volt. A Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ellen 2013-ban három felszámolási, valamint végrehajtási eljárás és NAV-végrehajtásindult - közölte a képviselõ. Tóth Károly szerint a cég beszámolói, illetve a vállalkozásnál végzett ellenõrzések eredményei részben magyarázatot adnak a vagyonvesztésre. Az elmúlt években sokszorosára emelkedtek az ügyvédi, tanácsadói díjak, az õrzésre fordított költségek. Elõfordult, hogy 3 millió forintos támogatás reményében egy tanácsadó cég 1,5 millió forintért készítette el a Nonprofit Kft. - sikertelen - pályázatát. A tavalyi Szegedi Ifjúsági Napokra 5590 bérletet adtak el, miközben csaknem ugyanennyit - 3973 bérletet és 1580 napijegyet - osztottak ki ingyen. Az MSZP-s képviselõ közölte, azt kéri az ügyészségtõl, hogy vizsgálják meg, az elmúlt években a menedzsment gazdálkodási döntései a tulajdonosok - végeredményben a 170 ezer szegedi lakos - vagy magán- esetleg pártérdekeket szolgáltak. Az MTI a sajtótájékoztatót követõen kereste Vajda Árpádot, a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. vezetõjét, de nem tudta elérni.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!